Hikisch Rezső, a 90 éve elhunyt építész munkásságát a posztklasszicizmus jellemzi, s bár munkái közül kevés valósult meg, nevéhez olyan méltán híres épületek köthetők, mint az Astoria szálló, az Erzsébet királyné-emlékmű tempiettója és a soproni Hűségkapu.
Hickisch Rudolf Ármin néven született Budapesten, 1876. szeptember 3-án. Már 14 évesen édesapja, id. Hikisch Lajos építési vállalkozásánál segédkezett. Építészeti tanulmányait az Állami Felső Ipariskolában, Ray Rezső Lajos építészeti irodájában, majd 1886–1889 között a drezdai művészeti akadémián Paul Wallot, a berlini Reichstag tervezőjének mesteriskolájában végezte. Ezután 1899–1900 között Münchenben dolgozott Theodor Fischer mellett, akinél több Isar-kőhidat tervezett. Hazatérése előtt, 1901-ben Párizsban tartózkodott, majd itáliai kitérője után 1902-től kezdve Budapesten működött.
Érkezésekor Budapesten a nagy millenniumi építkezések már lezajlottak, s ennek következtében a nagyszabású középítkezések, magánépítkezések irama is lassult, így nem volt egyszerű dolga a külföldi képzettségű, a budapesti építészközegben akkor még szinte ismeretlen Hikischnek. Szerencséjére a nagy szobor-emlékműpályázatokat ebben az időszakban írták ki. Első próbálkozása a Kossuth-mauzóleum pályázata volt, melyen III. helyezést ért el 1902-ben, egy évvel később pedig az Erzsébet királyné-emlékmű második pályázatán indult. Az utolsó 1919-es, ötödik Erzsébet királyné pályázaton végül Hikisch Rezső és Zala György közös pályaművét ítélték méltónak a megvalósításra. A ténylegesen megvalósuló emlékmű 1932-ben került átadásra a volt Eskü (Március 15.) téren. A tempiettót elbontották, Zala György szobra pedig napjainkban a Döbrentei téren található.
Hikisch számos egyéb pályázaton vett részt terveivel, sőt díjazott lett, de művei közül mégis kevés valósult meg. 1905-ben a Szabadságharc-emlék pályázatra és a fővárosi Kossuth-szobor elkészítésére kiírt pályázatra nyújtott be terveket, 1906-ban pedig a szegedi Fogadalmi templom pályázatán vett részt. Ezeken ugyan nem járt sikerrel, de 1907-ben a másodszor kiírt Szabadságharc-emlék pályázaton második díjat nyert. 1913-ban épült meg az Ágoston Emillel közösen tervezett Astoria szálló, illetve a Kund-palota a Múzeum körúton.
1916-ban első díjat kapott a főváros krematórium épület tervezésére kiírt pályázatán, ám terveit nem valósították meg. A pályázatra benyújtott tervének sikere miatt a főváros azonban neki ítélte a Kerepesi temető ravatalozójának tervezési jogát. Itt, és a Fiumei úti temetőben jónéhány általa tervezett impozáns síremlék található, többek között a gelsei Guttmann család mauzóleum és Lukács Antal, Forster Géza, Bayer-Krucsay Dezső, a Barta-Delbecq család, Neruda Nándor és családja, Haggenmacher Oszkár, a Majovszky család, báró Tornyai Lajos családi síremléke is az ő nevéhez fűződik.
Részt vett a Sváb Gyula-féle iskolaépítési programban és 1924-ben Szent Lukács Gyógyfürdő átalakítási munkálataiban. Több bérház tervezését is magáénak mondhatta, 1928-ban tervezte a Bécsi úti házcsoportot társával, ifj. Paulheim Ferenccel, melynek költségeit az Angol-Magyar Bank finanszírozta, s céljuk az első világháborút követő lakáshiány mérséklése volt. Hasonló díszítőjegyekkel épült a Városmajor utca 32. szám alatti neoklasszicista bérház is, mely kapcsán érdekesség, hogy az egyik második emeleti lakásban élt és alkotott 1930-tól egészen haláláig, 1958-ig Glatz Oszkár. Hikisch 1931-ben tervezte meg saját házát (s a ma már nem álló mellette lévő bérházat) a budai Csörsz utca 10. szám alatt. 1932-ben Bárczy István budapesti polgármester bízta meg bérházának tervezésével, amely ugyanebben az évben épült fel a Pozsonyi út 9. szám alatt.
Hikisch nevéhez fűződik még a soproni Hűségkapu, melynek a belváros felé néző, barokkos keretét ő tervezte, a felette elhelyezett Hungaria maga köré gyűjti a város hűséges lakóit című szoborcsoportot pedig Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész alkotta.
Hikisch Rezső építészetét, síremlékeit és emlékműveit elsősorban a posztklasszicizmus jellemzi. A monumentális, díszítetlen stílust, az egyszerű formákat kedvelte, de mindig új, kifejező variánsokat keresett.
1934. július 28-án, rövid betegség után a Rudas fürdő átépítésének tervein dolgozva érte 58 évesen a halál. A Fiumei úti Sírkertben helyezték örök nyugalomra a családi sírban, melynek emlékművét maga Hikisch Rezső tervezte, s a vele többször együtt dolgozó szobrászművész Damkó József készítette el. Farkas Zoltán így emlékezik meg munkásságáról a Nyugatban: „Nem maradt utána nagy kiterjedésű és korszakos változást jelentő munkásság. De néhány derüsen mosolygó, könnyen áttekinthető és finoman beosztott építménye megőrzi azok között emlékét, akik e század elején az epigonkodásban és történelemieskedésben elmerülő magyar építőművészetet új és igazibb útakra akarták vezetni.”
Mákszem Eliza Luca
Felhasznált irodalom:
Elek Artúr: Hikisch Rezső. In: Magyar Művészet 1926. 10. sz. 582–594. p.
Farkas Zoltán: Hikisch Rezső (1876–1934). In: Nyugat 1934. 16. sz. szept. 1.
Wannenmacher F.: Hikisch Rezső. In: Magyar Építő Művészet 1931. I. sz.
