A címben szereplő idézet a Művészet tudományos folyóiratban megjelent nekrológból származik, amelyben pályatársai méltatták az 51 évesen elhunyt papot, régészt és művészettörténészt, a Műemlékek Országos Bizottságának egykori előadóját, a Magyar Tudományos Akadémia tagját.
A székesfehérvári ciszterci gimnázium befejezését követően, 1871-től a pesti központi szemináriumban, illetve a Királyi Magyar Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol a magyar műemlékvédelem szempontjából olyan meghatározó személyek egyengették útját tanáraiként, mint Ipolyi Arnold és Rómer Flóris. Kettejük biztatására hamar az archeológia és az egyházi művészetek keltették fel figyelmét. Olyannyira, hogy 1876-ban már a Nemzeti Múzeum Régiségtárának segédőreként működött, 1877-ben pedig Rómert váltva a Tudományegyetem Hittudományi Karának magántanárává nevezték ki, ahol egyházi műarcheológiát és szimbolikát oktatott.
1877–1885 között az Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Szerbiában és Bulgáriában tett utazásainak köszönhetően nemzetközi tapasztalatokat szerzett a műemlékek helyreállításának terén, melyeket 1889-től, Henszlmann Imre utódjaként, a Műemlékek Országos Bizottságának előadójaként is hasznosított. A tisztséget tizenöt éven át töltötte be, amely időszak alatt régészeti ásatásokról készített beszámolót, illetve több épület és falkép restaurálásához írt szakvéleményt. A pécsi székesegyház helyreállítási munkálatait a kezdetektől figyelemmel kísérte, melyről 1882-ben jelent meg tanulmánya A pécsi székesegyház restaurátiója címmel. Falképeket tárt fel, illetve azonosított a besztercebányai vártemplomban, a százdi római katolikus templomban, a mezőtelegdi református templomban, illetve a pécsi ókeresztény sírkamrában. Tudományos munkássága főként a középkori művészetre, az iparművészetre és a keresztény archeológiára terjedt ki, amelyet a témában megjelent művei is igazolnak. Számos kiállítás megszervezésében vett részt, melyek közül az 1896. évi ezredéves országos kiállítás történelmi főcsoportjának rendezése a legjelentősebb munkája, amelyről szerkesztésében Magyarország történeti emlékei az ezredéves országos kiállításon címmel jelent meg kiadvány.
Irodalmi munkásságát tekintve az 1880–1886 között megjelent Egyházművészeti Lap szerkesztője volt, amely az egyházi művészetek terjesztése mellett a műemlékvédelem témakörével is foglalkozott, és a papság művészeti ízlésének a fejlesztésére volt hivatott. Emellett művei között olyan munkákat tartunk számon, mint A középkori egyházi művészet kézikönyve, A keresztény műarcheológia enciklopédiája, illetve több iparművészeti vonatkozású cikket és tanulmányt. Halála után örökösei a könyvtárát a Műemlékek Országos Bizottságának megvételre ajánlották fel, a kiadványok közül számos ma is Könyvtárunk gyűjteményét gazdagítja, saját munkái közül pedig többet még maga Czobor ajándékozott a Bizottságnak.
Több száz darabot számláló textilgyűjteménye az Iparművészeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum műtárgyállományában található meg, egyes darabjai pedig magángyűjtőkhöz kerültek.
Kovács Evelin
Felhasznált forrás:
Tudományos Irattár, MOB iratok 1904/43; 1905/611
Tudományos Irattár, Lymbus ltsz. K 1747/21, 44
Békefi Remig: Emlékbeszéd Czobor Béla r. tag felett. In: Archeologiai Értesítő, Az MTA elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. Budapest, 1905.
D.I.: Czobor Béla. In: Lyka Károly (szerk.): Művészet 3. évfolyam, 2. szám, Kiadja Singer és Wolfner, Budapest, 1904.
Szakács Béla Zsolt: Czobor Béla és a magyarországi műemlékvédelem megújulása (1889-1904). In: Magyar Műemlékvédelem, XV. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Budapest, 2011.
