Az évforduló alkalmából tanítványai és munkatársai, Kövesdi Rózsa és Szirmay Zoltán építészmérnökök, valamint Dr. Barcza János gépészmérnök a tulajdonukban levő, Párkányi munkásságára vonatkozó dokumentumokkal gazdagították a MÉM MDK gyűjteményét.
„....meddőnek bizonyul minden utópizmus, minden konkrét megfogalmazása a jövőnek, mert nem tud kellően számolni a változással... korunk építészetének legmozgékonyabb mozgásformájára, a technológiára támaszkodva keresni kell a jövő »tégláját«, vagy ha úgy tetszik, a jövőnek azt az építési módját, amely az állandóan változó követelményeket hajlékonyan és idejében nyomon tudja követni.”
Párkányi Mihály, 1985
Párkányi Mihály 1924. január elsején született Budapesten. A középiskola után a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán szerzett diplomát, majd 1952–1954 között az ELTE történelem szakán tanult. 1949-től az Építéstudományi Intézetnél dolgozott tervezőként, majd az Építészeti Tanács titkárságán főmérnökként. A műszaki-mérnöki világon túlmutató eredeti gondolataival hamar felhívta magára a figyelmet. Major Máté meghívására 1954-ben részt vett az építészet dialektikus alapjainak kidolgozását megcélzó MÉSZ-szemináriumon; vitaindító előadásában az athéni Parthenont elemezte a kor adottságaival és körülményeivel összefüggésben.
„Mi lehetett a feladata a Parthenon tervezőinek a Parthenon megépítésénél, mai nyelven szólva, milyen eszmei tartalmat kellett, hogy a Parthenonon kifejezésre juttassanak? Nem kétséges, hogy a tervezőknek elsősorban az »isteni« fogalmát kellett építészeti nyelven kifejezniök. A görögök a geometria alapformáiban isteni megnyilvánulást látnak, olyan elemeket, melyeket maga az istenség teremtett. Természetes tehát, hogy ez szolgált alapul az istenségnek szentelt alkotásokban, így a Parthenonban is.”
Párkányi Mihály, 1954
1957-től az Országos Műemléki Felügyelőség főmérnökeként és igazgatóhelyetteseként számos, a korszakban zajló helyreállításban vett részt. A műemlékvédelem ügyébe a rá jellemző lelkesültséggel vetette bele magát. Támogatásával vették fel az OMF Kivitelezési Osztályára Schőnerné Pusztai Ilonát, aki később önálló tervezőként műemlékvédelmi gyakorlatunk meghatározó alakja lett. Részt vett a Magyar Műemlékvédelem 1949–1959 c. összefoglaló szerkesztésében is Dercsényi Dezső és Entz Géza oldalán, ebben tanulmányt is közölt a műemléki tervezés kérdéseiről.
Pályáján komoly fordulatot hozott, hogy 1961-ben Borvendég Béla, Kiss Dénes és Brjeska István mellett ő is helyet kapott azok között, akik elsőként indulhattak Nagy-Britanniába dolgozni és tanulni a Goldfinger Ernő által életre hívott program keretében. 1961–1962 között a Londoni Városi Tanács Lakásépítési Osztályán dolgozott.
Hazatérését követően, 1962–1969 között a LAKÓTERV Műszaki Osztálya Kutató Csoportjának vezetője lett. Dr. Párkányi Mihály az elsők között ismerte fel és adott hangot is annak a meggyőződésének, hogy a zárt rendszerű nagypaneles házgyári termelés nem hoz hosszú távon kielégítő eredményeket, az uniformizált lakóházak nem nyújtanak megfelelő minőségű életteret. A továbblépés lehetőségét Sámsondi Kiss Béla szövetszerkezetes betontechnológia innovációjában látta. Erre alapozva fejlesztette ki alkatrész-elvű, nyílt építészeti és szerkezeti rendszerét. Kidolgozta az építés új modelljét, amelyben az építés egészét (tervezés-gyártás-összeállítás) integrált rendszerként kezelte és erre alapozta az ún. Gutenberg-elvű nem-tektonikus rendszerek általános elméletét.
Minthogy a beszédet vizuálissá tevő írást először Gutenberg fordította le a mechanikai termelés, a gépi ismételhetőség, a nyomtatás nyelvére, ezért Párkányi az általa javasolt nyílt rendszerű iparosított építési rendszert – egy metaforával élve – Gutenberg-elvű technológiának nevezte. A Gutenberg-féle fragmentálási elv azon alapszik, hogy bármi leírható korlátozott számú elemekből, ha az elemek önmagukban nem bírnak szemantikai értelemmel. Ilyen az ábécé, hiszen a betűk önállóan értelmezhetetlenek, viszont variálásukkal bármilyen szöveg leírható. A nem-tektonikus rendszerekben az automatizált gyártás tárgyai a szemantikai értelemmel nem bíró, nem-teherhordó gipsz felület-elemek. Ezek variálásával bármilyen épület összeállítható. A Gutenberg-elvű építés modellje éles kritikája volt az államilag támogatott zárt rendszerű iparosított építésnek: egy metaforával élve Párkányi a nagypanelos építést – szemben a Gutenberg-elvű építéssel – az egyiptomi fáraók képírásához hasonlította.
Kandidátusi értekezését 1963-ban fejezte be „A modulkoordináció alapjai” címmel és 1965-ben védte meg. 1966-tól műszaki doktor, 1971-ben megvédte „A vakgyártás emlélete” című doktori értekezését is.
Tudományos tevékenységének köszönhetően – a kevés magyar egyikeként – részese tudott maradni a nemzetközi életnek. 1965-ben részt vett az Építési Kutatás, Tanulmányok és Dokumentáció Nemzetközi Tanácsának (Conseil International Du Bâtiment Pour La Recherche L’Étude Et La Documentation, CIB) koppenhágai kongresszusán; a kísérő kötetben megjelent tanulmánya „A zárt előgyártási rendszerek belső ellentmondásai és a jövő fejlődési irányai” címet viseli.
1970-ben – elmélete gyakorlati bizonyítására – kísérleti építkezések sorát kezdte el a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) és a BME Épületszerkezeti Intézet támogatásával. A hetvenes évek elejére kialakuló tanítványi-munkatársi „Nem-tektonikus csapat”: Hajdú László, Barcza János, Kövesdi Rózsa, Rajk László, Szirmay Zoltán mindenben segítette Párkányi törekvéseit. Miután anyagi támogatás csak elvétve akadt, a műterem Párkányi lakásán működött. Ott készültek a tervek, majd mindenki részt vett a kísérletek gyakorlati megvalósításban. A csapatban töltött két évére Rajk László úgy emlékezett vissza: „…A két tervezőintézet között volt egy nem elhanyagolható kitérőm. A Párkányi Mihály csapatában voltam benne, és ott (…) meg merem kockáztatni (...) hogy hogyan kell tervezni, hogyan kell problémát megoldani, hogyan kell (...) analizálni, ezt leginkább én a Párkányitól tanultam meg. Ebben az elég sűrű, nem tudom, két év alatt [1972–74], amit együtt töltöttünk.”
Első kísérleti épülete, a budafoki maisonette, ami a rendszer variabilitását igazolta, 1972–1973-ban valósult meg. „Ami itt Budafokon az elkövetkező néhány hónap alatt lejátszódik, az tulajdonképpen egy eposz. Az építés forradalmasításának első hőskölteménye” – idézte Párkányi saját naplójába tett bejegyzését később Bächer Iván, aki elsős gimnazistaként látogatott ki az építkezésre építész édesanyjával, Malecz Erikával.
A budafoki maisonette kísérlet maradt, akárcsak maradt a kommunális épületek prototípusaként megvalósított Lift-field rendszerű csarnok, amely 1974-1975 között készült el a KIPSZER beruházásában. Ugyanebben az időszakban Hajdú László Szigethalmon épített egy kísérleti ikernyaralót a nem-tektonikus építési rendszer házilagos, saját ház építési példájaként. Párkányi 1977-ben valósította meg a „Thermonontec” kísérleti szerkezeti egységet annak igazolására, hogy a könnyűszerkezetes épületek hőtároló képessége a hagyományos épületekével azonos szintre emelhető.
Az építkezéseket fényképen és mozgóképen is dokumentálták. Ezt követően a nem-tektonikus szerkezetekkel folytatott kísérletezés finanszírozás hiányában leállt, de a kutatás tovább folytatódott.
Párkányi már az 1960-as években tanulmányozta a tömeges lakásépítés problémáit a fejlődő országokban. Miután a házgyári technológiával szemben idehaza elveszítette a harcot, a hetvenes években a fejlődő országok olcsó, tömeges lakásépítésének gyakorlati megvalósítására fordította figyelmét. 1972-től szerepelt az UNIDO szakértőinek listáján. Egy 1974-es szomáliai kiküldetést követően tanulmányt készített a nem-tektonikus szerkezetek ottani alkalmazásához. Ezt követően, a hetvenes-nyolcvanas években számos ajánlati tervet készített külkereskedelmi megbízásra, ahol munkatársaival közös, angol nyelvű kötetekben mutatta be a trópusi száraz éghajlatra szánt mintaterveket. Angol nyelvű tanulmányai sajátos fejezetét alkotják a Közel-Kelet és Afrika építészetében történő magyar szerepvállalásnak.
1970-től a Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezeti Intézetének oktatója. Emellett előadásokat tartott a MÉSZ Mesteriskola ciklusainak. Számos alkalommal tűnt fel a Bercsényi Kollégium előadásain; filozófiai és művelődéstörténeti tudással tűzdelt előadásait sokan hallgatták lelkesen.
Párkányi 1989-ben, a BME gondozásában adta ki összegyűjtött angol nyelvű publikációit: Párkányi Mihály – Hajdú László – Barcza János – Szirmai Zoltán: „Non-tectonic Systems Volume I: Fundamental Questions of Theory” and „Volume II: Basic Methods of Building”. (E publikáció elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán.)
Párkányi munkásságát két alapvető műben foglalta össze Gábor Lászlóval közösen. Hála az ajándékozásnak, ez a két mű most már elérhető a MÉM MDK gyűjteményében: Az információ továbbítása és vétele az iparosított építésben. Bevezetés a vaktervezés elméletébe (Akadémiai Kiadó, Budapest 1979), valamint A nemtektonikus építés alapvető szerkezetelméleti kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985). Az érdeklődők számara a Múzeum lehetővé teszi, hogy e két mű e-Könyv formában is kölcsönözhető legyen.
Dr. Párkányi Mihály korai halála után, munkatársai, dr. Hajdú László, dr. Barcza János és Szirmay Zoltán folytatták a nem-tektonikus építési mód fejlesztését. Saját kivitelezésükben számos épület épült az általuk fejlesztett szekezetekkel és technológiákkal.
A Párkányi Mihály munkatársai ajándékaként a MÉM MDK-ba került anyagok listája innen letölthető.
Kovács Dániel
