A műemlék épületegyüttes építéstörténeti tudományos dokumentációját kollégáink, Koppány András és Kónya Anna készítették el, akik következő lépésként az épület falkutatását fogják elvégezni, ezzel segítve az építészeti tervezést és az épület történetének jobb megismerését. Az épület homlokzatának és belső tereinek festő-restaurátori kutatását Maracskó Izabella és Répássy Viktor restaurátorok végezték el, több felületen bemutatásra és restaurálásra javasolt díszítőfestést azonosítva.
A jelenleg L-alakú épületegyüttes egy észak-dél tengelyű, egyemeletes főépületből és egy délről merőlegesen csatlakozó toldaléképületből áll, melynek egyemeletes középrészét egy-egy földszintes szárny vette közre keletről és nyugatról, a nyugati szárnyat az 1990-es évek elején elbontották. A főépület – ún. „kiskastély” – mai tömegalakítását 1864-ben nyerte el, amikor az azévben megalapított keszthelyi Országos Gazdászati és Erdészeti Tanintézet (később M. kir. Gazdasági Tanintézet) földműves iskolája számára átépítették és emeletessé bővítették a korábban itt álló földszintes raktárépületet. Az épület héttengelyes, középrizalitos nyugati főhomlokzata a félköríves romantika jellegzetes, jó arányú emléke. A szintén 1864-ben emelt déli toldaléképület lebontott nyugati szárnya eredetileg cselédlakásokat, ma romos állapotú keleti szárnya gazdasági funkciójú helyiségeket foglalt magában.
A levéltári anyagok és archív képi dokumentumok összegyűjtésén alapuló forráskutatás a korábbi szakirodalomban jobbára csak említésszerűen tárgyalt együttes építéstörténetének pontosabb körvonalazásához vezetett. A vizsgált írott és képi források közül kiemelkedő jelentőségű az a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött 1864-es alaprajzi terv, amely az épületek eredeti tér- és nyíláskiosztását, az előzményépülethez való viszonyukat, valamint a helyiségek tervezett funkcióját dokumentálja. Az archív képanyag elsősorban a kiskastély eredeti homlokzattagolásáról és a déli toldaléképület 1900 körül kiépült, alpesi parasztházakat idéző áttört, fűrészelt deszkás oromdísszel koronázott déli homlokzatának egykori megjelenéséről szolgáltatott értékes információkat.
További megválaszolatlan kérdések – így a kiskastély északi és déli rövid homlokzatain később befalazott nyílások elhelyezkedése és kialakítása vagy az emeleti helyiségek osztófalainak periodizációja – tisztázása a falkutatástól remélhető; az eredményekről a továbbiakban is beszámolunk.
Kónya Anna
