A nagyszámú előzetes regisztráció miatt a helyszín gyorsan betelt, ezért sokan sajnos nem tudtak részt venni az eseményen. Ígéretünk szerint utólag az alábbi hanganyaggal és szöveggel osztjuk meg Önökkel a bemutató hangulatát és tanulságait. A szöveg a kötet első fejezete. A bevezető rész közreadásával a mű előzményeit, szellemi célkitűzéseit és a munka módszerét szeretnénk bemutatni közérthetően. A hangfelvételen Papp Szilárd könyvismertetőjében kitér arra is, hogy szakmai szempontból mennyire ítéli sikeresnek-e vállalkozást.
I. Előszó a középtopográfia módszeréről és a szerkesztés alapelveiről/ Introduction to the volume and the methods
Az építészet emlékeinek területi gyűjtése, listába foglalása, közös értékelése, tehát a műemléki topográfia készítésének gondolata a 19. században együtt született meg magával a műemlékvédelemmel. Az első magyarországi topográfiai munkák, hasonlóan az európai kezdetekhez, elsősorban a középkori emlékek vizsgálatára irányultak, időbeli felső határuk csak lassan, a 20. század elejétől vált nyitottá. A barokk művészet felfedezését és értékelését a klasszicizmus elfogadása követte, így ezek a korszakok is az építészettörténeti kánon részévé váltak. A máig egyetlen nagyobb szabású magyar topográfiaprojekt a második világháború után indult nagytopográfia-sorozat kiadása volt. Az 1948 és 1987 között megjelent 11 kötet alapkoncepciója és szerkezete az osztrák nagytopográfiák felépítését követte, az osztrák módszert Dercsényi Dezső adaptálta a hazai viszonyokra. A sorozatban Sopron és környéke, Nógrád megye, Budapest, Pest megye, Heves megye és Szabolcs-Szatmár megye részleges vagy teljes feldolgozása készült el. A további megyei kötetek előkészítése, így Veszprém megye és Veszprém város feldolgozása is elkezdődött, de 1990 táján a topográfiai gyűjtés lelassult, majd leállt.
Az ezredforduló környékén jelent meg Fejér megye kis- és Székesfehérvár város középtopográfiája, melyek jelentős módszertani váltást jeleztek. Az újabb kötetek – eltérően a korábbi monumentális, többkötetes, lexikonszerű feldolgozásoktól – rövidebb terjedelmű, kézikönyvszerű topográfiák. Céljuk már nem a teljes mélységű tudományos feldolgozás volt; erre nemcsak a finanszírozás hiánya, de a gyűjtési szempontok radikális bővülése miatt sem lett volna ugyanis lehetőség.
A 19. század végétől a 20. század végéig, ha nem is folyamatosan, de soha nem látott léptékben alakult át a hazai épített környezet. A magyarországi települések képét ma főként a késő dualizmus, valamint a neo- és posztmodern építészet alkotásai határozzák meg, a két háború közötti modernizmus és a szocialista realizmus épületei mellett. E korszakok építészeti emlékanyaga elsőként a székesfehérvári kötetben lett részletes elemzésnek alávetve. A korábbi nagytopográfiák esetében 1850 körül volt a teljes emlékanyag felvételének időbeli felső határa, az újabb szemlélet viszont a leltárba vett állomány megtöbbszöröződésével járt együtt. A 20. századi épületek „kánonba” emelése azért egyre fontosabb, mert jó részük ma kerül olyan állapotba, hogy felújításukat vagy elbontásukat mérlegeljék, esztétikai értékükről pedig éles közéleti vita zajlik. Ma még távol vagyunk attól, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: az építészet története nem lezárt folyamat, a közelmúlt épületei pedig ugyanazokkal az esztétikai, történeti szempontrendszerrel mérhetők, mint a 18., vagy akár a 13. század épületei.
Jelen mű tartalma és szerkezete a műemléki középtopográfia módszertanát követi. A bevezető tanulmány értelmezési segítséget és keretet kíván nyújtani az azt követő leltári rész szócikkeihez. A munka kiindulását a Balassa László és Balassa János által 2011-ben készített objektumjegyzék jelentette, amely Veszprém városának részben jelenlegi közigazgatási beosztása, részben történeti városrészei szerinti bontásban tartalmazta a feldolgozásra érdemes épített örökségi elemek, közterületek, köztéri szobrok alapvető adatait. Objektumnak tekintettünk minden önálló egységként értelmezhető, feldolgozható és szócikként megírható épületet, épülettömböt, közterületet (utca, tér), városrészt, köztéri szobrot, külterületet. A listában szereplő emlékek önálló szócikkben való feldolgozása az alapvető irodalom és levéltári források felgyűjtését és a helyszíni bejárás tapasztalatait tartalmazza. Célunk nem a teljes mélységű forrásfeltárás, hanem az elsődleges alapirodalom megteremtése volt, igyekeztünk a legújabb szakirodalmi ismereteket összefoglalóan átadni, az egyes épületek történetének részletes feltárásához pedig az utolsó, bibliográfiai fejezettel segítséget nyújtani.
A mai városszerkezet a középkortól a Várban székelő királyi-püspöki lakhelyhez igazodott, a Vár alatt elvezető utak mentén szerveződött, így került a Várhegy a leltár elejére. A várbeli épületeket a tágabb, történeti Belváros követi. A topográfia egészére jellemző, hogy az egyes emlékek közül előbb a szakrális épületek, majd a középületek, és végül az egyéb objektumok, elsősorban lakóépületek, közterületek, köztéri szobrok leírásai következnek. Az eredetileg lakó funkciójú épületek csak akkor kerültek át a középületek közé, ha a közfunkció történeti távlatban kialakult. A kéziratban szereplő objektumok a mai címük utcaneve szerint alfabetikus sorrendben, növekvő sorszámozással követik egymást, ha valamely emlék máshol, vagy más cím alatt került leírásra, a szövegben utalás jelzi. A számozási sorrend általában a páratlan számokkal indul, ez után következnek a páros oldalon álló objektumok, kivéve néhány esetet, amikor a házszámozás folyamatos, pl. terek esetén. Az egyes városrészek tárgyalásának végén található az adott területen levő temető(k) szócikke. A leltári tételek többségét rövidített irodalomjegyzék követi, amennyiben ez hiányzik, az épület közöletlen.
A Belváros leírását a történeti külső városrészek követik északról kezdve és az óramutató járásával ellentétes irányban haladva nyugat, majd dél és kelet felé. Az újabb külvárosok rövid tárgyalását a külterületi lakott helyek és a Veszprémhez a 20. században csatolt falvak (Gyulafirátót, Kádárta) zárják.
A szócikkekhez Veszprém történetének bőséges irodalmán túl a legalapvetőbb forrásokat használtuk fel, különösen a kéziratos és nyomtatott térképeket (1857-ből, 1927-ből, 1964-ből, 1978-ból és 2005-ből), a Magyar Nemzeti Levéltár veszprémi levéltárának városi forrásait (Házjegyzékek), a veszprémi Városháza Tervtárát (modern épületek és történeti épületek modern átépítései), az országos és helyi képeslapgyűjteményeket, különösen az ún. Veszprémi Kaleidoszkóp anyagát. Mivel ezeket a forrásokat gyakorlatilag az összes szócikk megírásához használtuk, a folyamatos ismétlés elkerülése végett az egyes leltári tételek után található hivatkozásoknál nem tüntettük fel őket, felsorolásuk az utolsó fejezetben található.
A könyv műfaji adottsága, hogy az objektumokra, összefüggésekre vonatkozó információk rögzítésükkel egyidőben kezdenek elavulni. A módszernek viszont van egy olyan előnye, amely a topográfia művelésének legfőbb indoka: felvételre kerül a város épített környezetének pillanatképe, a benne lévő objektumokkal és ezek kontextusával, továbbá az összes fontos gondolat, amelyeket ma ezekkel kapcsolatban leírásra érdemesnek tartunk. A topográfia képet tart a kortársak elé, és ennek a képnek a közreadásával hátrahagyja ezt az utókornak is, árulkodva a mentalitásunkról, értékrendünkről, a város(ok)ról való gondolkodásunkról.
Architectural history research and historic preservation began with the collection of buildings of interest onto a list. A historic property inventory, the description and interdisciplinary examination of the architecture of a geographical area was then the next logical step. Arnold Ipolyi had already published the first Hungarian work of this nature in 1859 on the historic properties of the Csallóköz region. However, there was no Hungarian version of the large-scale French, German, and Austrian historic property inventories of the 19th-20th centuries for a long time, which can be explained by the lack of personnel and financial resources.
Only after the Second World War was there an opportunity to commence the publication of the major Hungarian inventory series. However, the first volume of this on Esztergom, which appeared in 1948, was not on architecture, but was instead a catalogue of the city’s museums, its library, and its treasury.
The basic concept and structure of the next ten volumes were developed by Dezső Dercsényi and followed the structure of the major Austrian inventories. Starting from the 1950s and continuing to 1987, the partial or complete cataloguing of Sopron and its vicinity, Nógrád County, Budapest, Pest County, Heves County, and Szabolcs-Szatmár County were completed. The preparation of the volumes for the other counties also began, including the cataloguing of Veszprém County and the city of Veszprém, but the collection of information slowed around 1990 and then stopped.
Various efforts were made to continue the work of inventorying after a long break, and these produced a portion of the national historic property register and the publication of a small inventory of Fejér County and a moderate inventory of Székesfehérvár. The latter differed from the earlier monumental, multi-volume, encyclopedic catalogues and were instead handbook-style inventories with briefer contents.
In the case of the city of Veszprém, the aim of the work that had re-started in the 2010s was to produce a so-called moderate inventory similar to the one made for Székesfehérvár. The most important difference in comparison to the previous materials was a radical change in the selection criteria for the buildings to be included. While the planned work in the previous efforts was primarily on historic monuments – buildings, sculptures, and historic urban districts – that displayed a higher quality and could be more easily analyzed from an art historical perspective, the aforementioned work from Székesfehérvár employed a much wider view. It essentially aimed at recording a snapshot of the entire built environment, with the purpose of understanding the historical layers of change and the integrity of these layers in addition to emphasizing their chronological coexistence. A cataloguing of this depth for the entire county could not be the subject of a single volume, so we reduced the scope to the county seat. We did not set an upper boundary for age, which in the case of the earlier inventories was before 1850, but the geographical boundaries and the territorial units for the inventory are provided by the current administrative borders and divisions.
In addition to the stated goals of the inventory work such as the documentation of the buildings and the historical description of the urban structure and architectural context, the ability to use the volume for study and for tourism is also important. It is important that the inventory should be used as basic literature for art historians, archaeologists, architects, and building researchers, but also for local residents of the city, visiting tourists, teachers, and students, and should be a source of information even for decision makers and administrative authorities. The volume must contain the most recent scholarly results for these objectives.
Since a foreign-language publication will not be issued for the time being, we hope to support the broader use of the book by providing an English translation of the introduction.
While the actual inventory section will only be in Hungarian, we provide page references in parentheses to the more detailed analyses and pictorial depictions of buildings mentioned in the English introduction, as well as indicating the dates for certain events in Hungarian history and the birth and death dates of individuals.
The detailed discussion of the Castle Hill has been placed at the beginning of the inventory, and the larger, historical downtown district follows. All of the chapters are structured so that the descriptions of the sacred buildings come first, then the public buildings, and finally other structures and objects such as residential buildings, public spaces, and public sculptures. An article on the graveyard(s) of a given area can be found at the end of the discussion of each section of the city.
The description of the downtown district is followed by the historical outer districts, starting in the north and proceeding around in a counterclockwise direction. The present official name of the district to the north of the downtown is Dózsaváros, which contains the buildings, public spaces, public sculptures, and cemeteries of the earlier Temetőhegy and Pajtakert districts. The separate discussion of the Betekints and Fejes valleys to the southwest of Dózsaváros, between the Dózsaváros and Jeruzsálemhegy districts is justified due to the historical (monastery ruins) and functional (zoo, bridge over the valley) significance of the properties located there.
The Jeruzsálemhegy district to the south of these and to the west of the downtown follows, and then the Egyetemváros district to the east of this, which has historic origins, but took its current form in the 20th century, the final section here highlighting the university buildings and discussing them separately. The brief discussion of the newer suburban districts (Füredidomb, Cholnoky-város, Újtelep, Jutasi út-Bakonyalja, Iparváros, and Csererdő), the inhabited outer areas (Jutaspuszta, Szabadságpuszta, and Csatár), and the villages annexed by Veszprém in the 20th century (Gyulafirátót and Kádárta) close the work.
fotó: Nyirkos Zsófia
