Báró Forster Gyulára emlékezünk halálának 90. évfordulója alkalmából

Forster Gyulát (Esztergom, 1846. december 21. – Budapest, 1932. július 18.) széleskörű érdeklődése, műveltsége és nemzetközi szintű jogi tudása a MOB és a hazai műemlékvédelem történetének egyik legkiemelkedőbb vezetőjévé emelte.

A jogi és művészeti szakíróként ismert báró már az első, műemlékek fenntartását és védelmét szolgáló, 1881. évi XXXIX. törvény kidolgozásában fontos szerepet vállalt. 1906-tól a Műemlékek Országos Bizottságának elnökeként töltött be aktív szerepet a szakmai közéletben.

Forster GyulaEsztergomban folytatott gimnáziumi tanulmányait követően a pesti egyetemen jogot hallgatott, majd a doktorátus megszerzése után Párizsban tanult tovább 1869-1870-ben. 1872-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban volt gyakornok, ahol – a művészetek és történelem iránti érdeklődésének köszönhetően – a képzőművészetek, alapítványok és műemlékek ügyosztályán tevékenykedett. Tehetségét bizonyítja, hogy 1883-tól az ügyosztály vezetőjévé nevezték ki, illetve miniszteri tanácsosnak a MOB-hoz, melynek egyúttal beltagja is lett. 1887-től helyettes elnök, majd 1906. február 15-én a vallás- és közoktatásügyi miniszter, Lukács György, a közel harminc éves elnöki tisztséget betöltő gróf Zichy Jenő utódjaként Forstert jelölte ki.

Nem csak névlegesen lett a Bizottság vezetője, hanem a szellemi irányítást, továbbá a szervezési és közigazgatási feladatokat is ellátta. A nemzetközi műemlékügy területén szerzett ismereteit több munkájában közreadta, vizsgálva annak jogi kérdéskörét is, amint azt a Olaszország legújabb törvényhozási intézkedései a műemlékek védelme körül című publikációjában is olvashatjuk.

A Magyarország Műemlékei címen 1905-1915 között megjelent négy kötetes évkönyv szerkesztője és részben írója volt. Ezekben nem csak az intézményes magyar műemlékvédelem addigi történetét, illetve a bizottság működését mutatja be, de egy ideiglenes műemlékjegyzéket is közread, amely „tájékoztatni fogja nemcsak a lelkes érdeklődőket, hanem az ellenőrzésre és felügyeletre hivatott hatóságokat is, hogy mely építmények tartoznak hazánk történelmi és művészeti emlékei közé” – fogalmazta meg a második kötet előszavában.

A korszakot jellemző purista helyreállításokkal szemben a modern irányzat képviselője volt, támogatva az emlékek történetileg kialakult állapotának megőrzését. Ezzel kapcsolatos elveit a Fönntartás vagy helyreállítás címmel a Magyar Építőművészet folyóiratban 1907-ben megjelent cikkében fogalmazta meg.

Az 1881. évi törvény hiányosságaira többször felhívta a miniszter figyelmét, mint ismert, sokáig eredménytelenül. Külföldön szerzett tapasztalatának köszönhetően, vezetőként is szorgalmazta, hogy a Bizottság kapcsolatot tartson a nemzetközi műemlékvédelmi szervezetekkel, és kövesse a külföldi műemlékügy alakulását. A tagok minden évben kongresszusokon vettek részt, amikről beszámoltak a hazai közönségnek is.

Számos társaság, egyesület, bizottság és akadémia elnöke, igazgatója vagy tiszteletbeli tagja volt, köztük a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Képzőművészeti Tanács, a Budavári Főegyház Építési Bizottság, illetve a II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát intéző bizottságnak.

Miután a Népkormány 1919-ben feloszlatta a Műemlékek Országos Bizottságát, felmentették elnöki tisztéből, de a Tanácsköztársaság 1921. évi bukását követően ismét visszahelyezték. Utolsó feladatául a trianoni békeszerződés tervezetének a műemlékek és történelmi emlékek védelme szempontjából való véleményezését kapta Éber Lászlóval együtt. Végül ötven, a műemlékvédelem szolgálatában töltött év után 1922-ben fogadta el Vass József miniszter Forster Gyula lemondását, megköszönve tevékenységét.

A Bizottság tagjai a következő sorokkal búcsúztak tőle (MOB iratok, 1922/100):

„…Ez oly esemény Bizottságunk életében, mely kétségtelenül mély benyomást gyakorol mindazok lelkületére és érzületére, kik Excellenciád bölcs elnöklése alatt rövidebb-hosszabb idő óta működhettek közre hazánk műemlékügyének előbbrevitelében és a kik ismerik mindazon ténykedéseket, melyekkel Excellenciád a M.O.B munkásságát elmélyítette, gazdaggá és értékessé tette. Excellenciád ott állott a M.O.B. bölcsője mellett, féltő gonddal ápolta a magyar kulturának ezt a zsenge hajtását, a mikor az 1881. évi XXXIX. t. c. az életre nyilott,- 1886-tól 1895-ig mint a Bizottság helyetteselnöke a kezdettel járó nehézségek leküzdésében fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki, olyan időben, a mikor a műemlékvédelem gondolata hazánkban teljesen uj volt, olyan korban, mikor a magántulajdonnak és a magánjognak a műemlékvédelem folytán elkerülhetetlenné vált, magasabb nemzeti és kulturális érdekből való legcsekélyebb mérvű korlátozása…”

Hátralévő éveiben is több tudományos publikációja született.

„…Jeles és szakavatott írói pennája ugy szólván pihenést nem ismerve rótta le azokat a müveket, melyekkel szakirodalmunkat valóságos értékekkel gazdagította…”, kiemelve ezek közül néhányat:

III. Béla magyar király emlékezete. szerk. Budapest, 1900.

Magyarország Műemlékei I-IV. szerk. Budapest, 1905-1915.

A műemlékek védelme a magyar és külföldi törvényhozásban. Budapest, 1906.

Törvényjavaslat az ingó emlékek védelme iránt. Budapest, 1911.

Hunyadi János származása és a vajdahunyadi freskók. Budapest, 1918.

Schulek Frigyes tiszteletbeli tag emlékezete. /MTA elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek/ Budapest, 1925.

A Magyar Tudományos Akadémia és a műemlékek védelme. Budapest, 1928.

 

A Forster-éra jelentősége is kirajzolódik majd az intézményes műemlékvédelem alapításának 150 éves jubileuma alkalmából rendezendő, szeptemberben nyíló Pesti Vigadóbeli kiállításunkon.

 

 

szerző: Kovács Evelin

 

Felhasznált irodalom:

Forster Gyula: Fönntartás vagy helyreállítás (1907). In: Műemlékvédelem 2016/5-6.

Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922). In: A magyar műemlékvédelem korszakai (tanulmányok) – Művészettörténet – műemlékvédelem IX., Szerk. Bardoly István – Haris Andrea, Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1996.

Műemlékvédelem törvényi keretek között. Törvénytől – törvényig. Történetek az intézményes műemlékvédelem 120 évéből. Szerk. Tamási Judit – Bardoly István, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Országos Műemlékvédelmi Hivatal, Budapest, 2001.

 

Felhasznált források:

Tudományos Irattár, MOB iratok 1883/32; 1887/42, 54; 1906/66; 1922/100, 132

Lymbus, ltsz. K 1953/14.