125 éve, nőnapon született az egyik első magyar mérnöknő, Pécsi Eszter

Pécsi Eszter 1898. március 8-án, éppen nőnapon született Kecskeméten, Pollák Mór lisztkereskedő gyermekeként. Már életében az első magyar mérnöknőként emlegették, ami annyi finomításra szorul, hogy ő volt az, aki először szerzett mérnöki diplomát a budapesti Műegyetemen. A nőnapra mint véletlen egybeesésre itt is felfigyelhetünk, hiszen ezt a bizonyos első, nőnek kiadott mérnökdiplomát éppen 1920. március 8-án állították ki. Pécsi a tanulmányait 1915-ben Berlin-Charlottenburgban, a Technische Hochschulén kezdte meg, és 1919-ben, akkor tért haza, mikor a budapesti Műegyetem is megnyitotta kapuit a nők előtt. Pécsi 1920 és 1930 között Gut Árpád és Gergely Jenő mérnökirodájában dolgozott, egy idő elteltével vezető tervezőként, majd 1930-tól önálló irodát vezetett. Számos közös munkája volt férjével, Fischer Józseffel, a hazai modern építészet egyik legjelesebb alkotójával. Sokat dolgozott a CIAM magyar csoportja más építészeivel is, akik számára főként lakóházak szerkezeti tervét készítette el. Ő tervezte Budapest korai magasházainak, az Országos Társadalombiztosító Intézet Tisza Kálmán (ma II. János Pál pápa) téri bérházainak (1934–1935) az acélvázas szerkezetét is.

Fischer Józseffel 1922-ben kötöttek házasságot. Két fiuk született, György és János, akik később, szüleiket követve a pályán, mindketten építészmérnökök lettek. A napi sajtót érdekelte az akkor még kuriózumnak számító női statikus, illetve az örök kérdés, hogy hogyan tudja hivatását és családi életét összeegyeztetni. Pécsi Eszter mégis a legnagyobb természetességgel kezelte ezt a helyzetet, ahogy erről 1928-ban a Pesti Napló is írt:

„F. Pécsi Eszter, az egyetlen magyar kultúrmérnöknő nem érti, hogy ő miért érdekes személyiség, akitől interjút kérnek. – Kenyérkereset, foglalkozás ez is, mint a többi, – idegenkedve, nem szívesen beszél és talán nem is veszi észre, hogy ez az igazi, ez a szép, hogy ő már természetesnek tartja a férfipályát. – Lateiner-család vagyunk, két bátyám orvos, harmadik mérnök, valahogy magától adódott, hogy belőlem is mérnök legyen. Nem, semmi romantikus elképzelés nem vitt a pályára, csodagyerek se voltam.”[1]

Ugyan természetesnek tartotta, hogy az akkor még férfimunkának címkézett statikusi munkáját végzi, a gyermekfelügyelet számára is problémát okozott. A Magyar Hírlap „A dolgozó asszony” című rovata is foglalkozott ezzel a kérdéssel, és 1927. november 19-én írt a bécsi Heimschwester intézményéről, ami annyit jelentett, hogy az intézmény kiközvetített női segéderőt meghatározott órákra betegápolásra, gyermekvigyázásra stb.[2]

Pécsi Eszter rögtön reagált erre a rövid írásra, és az alábbi levelet küldte be a Magyar Hírlap szerkesztőségébe, amit december 3-án le is közöltek:

„Mélyen tisztelt Asszonyom! A Dolgozó asszony november 19-iki számában olvastam a „Heimschwester” intézményéről, melynek a megalakítását nálunk is égető szükség diktálná.

Hogy a dolog személyi oldalára térjek, én okleveles mérnök vagyok, öt éve férjnél s van egy másféléves kisfiam. Ez alatt az aránylag rövid idő alatt már jó néhányszor álltam a dilemma előtt, hogy vagy a munkámat kell abbahagynom, vagy a gyermekemet kell rokonomhoz küldenem, mert nem sikerült eddig a gyerek gondozását kielégítőleg megoldani. Az anyagi helyzetem ugyanis nem engedi meg két alkalmazott tartását, nem is lenne szükségem erre, mert a házon kívüli elfoglaltságom csupán napi 5 órából áll, délelőtt 9-2-ig; de minden erőlködésem eddig meddőnek bizonyult, hogy erre a rövid időre megfelelő helyettest találjak, olyan valakit, akinek az intelligenciája és lelkiismeretessége elegendő garancia és elegendő megnyugtatás lenne. Meg fogja érteni tehát, mélyen tisztelt Asszonyom, hogy milyen örömmel olvastam ezt a cikket s mily végtelen hálával fogadnám a „Dolgozó asszony” segítségét ez ügyben.

Természetesen, amennyiben az egyesület megalakulása, vagy akár organizálása körül bármi módon hasznomat lehetne venni, kész örömmel állok időmmel és munkakedvemmel az ügy szolgálatába, melynek hasznos, szükséges és aktuális voltát úgy a magam, mint nagyszámú dolgozó asszonytársnőm nevében nem győzöm eléggé hangsúlyozni. Hálás köszönetemet ismételve, maradtam kiváló tisztelettel

Fischerné Pécsi Eszter okl. mérnök”[3]

A Heimschwester, vagyis „otthoni nővér” szó azt akarta kifejezni, hogy nem csupán munkaadásról van szó, hanem ennél bizalmasabb, „testvéri” támogatásról. Ez az eszme akkoriban nagyon modernnek számított, és ebben a szellemben alakult meg 1928-ban Magyarországon a Dolgozó Nők Klubja, amelynek – mint ahogy a napilapokból is kiderül – Pécsi Eszter az alapítástól kezdve a tagja volt. Az alapító elnök, az amúgy fogorvosként dolgozó (és nem mellesleg komoly műgyűjteményt létrehozó) Kunvári Bella[4] a Magyar Hírlapban 1928 júniusában közölt interjújában büszkén hivatkozott illusztris tagjaira:

„Dr. Kunváry Bella orvoskisasszony, a Dolgozó Nők Klubjának az elnöke az első közgyűlés után elmondja, hogy a klubnak máris 500 tagja van. A tagok nevei iránt érdeklődünk. Az elnöknő mosolyog. [...] Kitűnő tagunk, Fischerné Pécsi Eszter kultúrmérnök. Vasbetonszerkesztő. Európai szaktekintély. Férje a művész, ő pedig a technikai dolgokat oldja meg elismert és csodálatos zsenialitással. Büszkén mondhatom, hogy ilyen illusztris tagnévsorral Budapesten egyetlenegy klub sem dicsekedhetik.”[5]

A klub nem harcos feminista társaság volt, hanem támogató közösség kívánt lenni, ahol a tagok kölcsönösen segítik egymást, de emellett kulturális eseményeket, előadásokat és vitaesteket is tartottak.[6] Pécsi Eszter aktív tagja lehetett a klubnak, 1932 tavaszán és 1933 januárjában is tartott előadást a klubban a modern építészetről.[7] 1935. március 5-én pedig felszólalóként vett részt a klub „A dolgozó nő küldetése” címmel megrendezett ankétján.[8]

Pécsi Eszterrel mint dolgozó nővel még az 1930-as évek végén és az 1940-es években is foglalkoztak a napilapok. 1938-ban így írt róla az Újság című lap:

„Bauhaus stílusban épült kis villájukból reggelenkint sportautóján robog be Budapestre, persze, ő maga vezeti az autót. Egyik épülettől robog a másikhoz, tárgyal, figyel, ellenőriz, vitatkozik. A munkások már nem is csodálkoznak azon, hogy valami bajuszos, szemüveges férfi helyett egy rokonszenves arcú, fiatal hölgy a »statikus Pécsi«.”[9] Az interjú szerint akár 15 órát is dolgozott egy nap, ehhez hozzátartozott a külföldi sajtó folyamatos figyelése is, hogy lépést tudjon tartani a technológiai fejlődéssel. Hatalmas munkabírására később is szüksége volt, hiszen egyik fiát követve először Bécsbe, majd 1958-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol újra kellett építenie a karrierjét. Pécsi itt is elismert mérnökké vált, és 1970-es súlyos agyvérzéséig folyamatosan dolgozott, majd 1975-ben halt meg. Utolsó éveiben férje, Fischer József ápolta, közös életükről „Építészek home office-ban” cikksorozatunkban írtunk részletesebben.

Pécsi Eszter életműve az intézményünk munkatársa, Kovács Dániel által vezetett „Magyar Építész Nők” című kutatási projekt keretében kerül feldolgozásra. Hagyatéki anyagai leszármazottai jóvoltából kerültek be a MÉM MDK Múzeumi Osztályának gyűjteményébe, amelyért ezúton is köszönetet mondunk a családnak.

Sebestyén Ágnes Anna