100 éve született Jánossy György

Április 15-én ünnepeljük Jánossy György építész (1923–1998) születésének 100. évfordulóját. A 20. század jelentős mesterétől egy ritkaságszámba menő festményt őriz a MÉM MDK Múzeumi gyűjteménye.

A gyűjteményben őrzött Jánossy-festmény értékét kvalitásán túl izgalmas története is növeli. 1946-ban készült – nagy valószínűség szerint – Dániában, majd Svédországból érkezett valamikor Magyarországra. A rendkívül színes és mozgalmas kép az ún. „dániások” által készített alkotások kisszámú megmaradt példánya, melyet most segítségül hívunk az 1944-ben elhurcolt építészhallgatók – és köztük mindenekelőtt Jánossy György – útjának rövid bemutatásához.[1]

1944 decemberében a harmad- és negyedéves műegyetemi építészhallgatókon és kísérőiken kívül a nyilas kormányzat összesen 2000–2500 felsőéves mérnök-, orvostan-, állatorvostan- és gyógyszerészhallgatót telepített német területekre.[2] A lehetséges célok között említhetjük, hogy ilyen módon akarták biztosítani a győztesnek hitt háborút követően az ország újjáépítését, illetve az egészségügy újjáélesztését, de elképzelhető, hogy az elesett német orvosok és mérnökök hiányát kívánták pótolni a magyar hallgatókkal.[3] Elsőként Breslauba (Wrocław) vitte őket a vonat, azonban a frontvonalak előretörése miatt néhány hét múlva el kellett hagyniuk a várost, és Halle an der Saale irányába indultak tovább. A többség gyalog, hóban, nagy hidegben, a csomagokat szánon húzva tette meg az utat a következő állomásig. Halléban mindössze néhány hónapig, az 1945. március 31-i bombázásokig volt maradásuk, ezt követően a csoport szétvált: áprilisban így jutott el végül az építészhallgatók, valamint oktatóik és kísérőik jelentős része Dániába, ahol rövidesen a Dán Vöröskereszt oltalma alá kerültek.

A 100 fős társaságot Korompay György (1905–1991), a Műegyetem Városépítési Tanszékének fiatal professzora vezette, aki mindent megtett azért, hogy a hallgatók kint is tovább tudják folytatni a félbehagyott építészeti tanulmányokat. A tanulás mellett azonban rengeteget rajzoltak, festettek, szobrokat készítettek, és az alkotásokból kiállításokat rendeztek Dániában, illetve Svédországban. Idővel aztán különböző építészirodákban vállaltak feladatokat, hogy megélhetésüket biztosítsák, de akadtak, akik tőzegbányában dolgoztak vagy farmon végeztek mezőgazdasági munkát.

Jánossyt eleinte a festészet kötötte le. Erre az időszakra a következőképp emlékezett vissza egy, az 1980-as években adott interjúban: „…az egész tábort egy igen jó iskola és kollégiumszerű épületbe helyezték át, és később pedig egy tóparti, gyönyörű helyen fekvő, szabadon álló házba. Ott szabályos műhely keletkezett. Nekem csak festenem kellett, és minden a kezemre adódott, mert a társaságból kialakult olyan, aki felfeszítette a vásznamat, aki keretet csinált, aki a festéket beszerezte. (…) A képeim részben nosztalgikus képek voltak, Magyarországra vonatkoztató képek, visszautaló képek. Részben pedig figurális kompozíciók többnyire. Tájakat is csináltam. (…) Ezeket eleinte vették. Később aztán megszerveztük, hogy először Koppenhágában, utána Stockholmban kiállítások legyenek. Ennek két eredménye lett: egy koppenhágai, főleg grafikai kiállításom után hívtak, hogy menjek a festőiskolára, a második pedig az, hogy Stockholmba is ki tudtunk jutni ezeken a pénzeken. (…) Stockholmban egy kiállításon 22 képet vettek meg. Közülük egy nagyon nagy kompozíciót, amin többszáz figura gomolygott. Várhelyi György nevű építész vette meg. Panaszkodott később nekem, hogy a mérete miatt az ajtónál ki kellett bontani a házat, hogy bevihesse arra a helyre, ahová felakasztotta.”[4]

Az említett figurális kompozíció erősen egybecseng a Magyar Építészeti Múzeumban található 1946-os festménnyel, de az is elképzelhető, hogy annak egy változatáról van szó. A több száz gomolygó alakot felvonultató témát minden bizonnyal több alkalommal is elővette a fiatal építész-festő, erre utal legalábbis, hogy a pár hónappal korábban, 1946. március 6–16. között Koppenhágában megrendezett és fotósorozattal dokumentált[5] kiállításon egy ilyen festménnyel is szerepelt a grafikák mellett. Ha alaposan megnézzük az archív fotókon megörökített festményt és a múzeumi példányt, kisebb eltéréseket fedezhetünk fel rajtuk.

A svédországi tárlaton többen sikerrel szerepeltek, ám Jánossy életét hónapokra megváltoztatta a kiállítást követő felkérés. „A stockholmi kiállítás után kaptam egy megrendelést egy képkereskedőtől 50 képre, ami hallatlan pénzt jelentett. A menedzserem ebben az időben Hottovi Tibor volt, aki jelen pillanatban azt hiszem a svéd ÉTI-ben dolgozik még. Ő szerzett nekem egy lakást Lidingöben, egy villát, amelynek a tulajdonosa egy bicsérdista apostol volt. Itt tudtam megfesteni kb. 45 képet a képkereskedőnek. Ez egy elvarázsolt hely volt. Tibor hozta a festékeket naponta, vásznakat. A villa egy nagy kertben volt, gyönyörű környezetben, és rám maradt még a villában egy nudista dán szobalány is. (…) egyszer amikor nem akartam bemenni valahová vacsorázni, kértem, hogy adjon nekem vacsorát, és szépen az ebédlőbe bevonultam. Gyönyörűen tálalva csak zöldség volt. Hát én nem vagyok tehén, hogy hozzászoktam volna, mert az apostolnál ezt szokta meg. Azért kettesben békében éltünk több hónapon keresztül, ezek ellenére. Meg is tudtam festeni a képeket. A végén már úgy utáltam a festészetet, (…) csak 45-ig jutottam, megrendelve borzasztó nehéz folyamatosan festeni. Mind más kompozíció volt, tehát nem voltak giccsek, de elég volt akkor egy kicsit a festészetből. (…) Képem itthon alig van. Egy-két rajz maradt, ami véletlenül benn maradt, mert ezek mind elmentek. A képkereskedő vitte és nem tudom hová tette.[6]

A megkeresett pénzt Hottovival együtt gyorsan, mindössze egy hónap alatt felélték, míg Göteborg és Malmö között utazgattak. Mire Malmöbe értek, csak annyi pénzük maradt, hogy banánt vegyenek az automatából, mielőtt átkeltek volna Dániába. Ezután Jánossy leendő feleségével együtt egy tanyán kezdett dolgozni, de idővel tovább kellett állniuk. Koppenhágába költöztek, ahol Jánossy Farkasdy Zoltán és Márkus György lakásában talált menedéket, és hamarosan társaihoz hasonlóan ő is építészirodában helyezkedett el. Akkori feladataira így emlékezett: „Először különböző kereskedelmi létesítményeken dolgoztam, utána egy bővítésen, a technikai főiskolára, majd egy gyönyörű szállóbővítésre Hillerødben. Egy klasszicista házhoz kellett 500 szobát tenni. A végefelé egy kikötőbeli toronyszálló volt a munkám.”[7]

Végül a hazatérés mellett döntött, akárcsak a dániás csoportnak nagyjából a fele. Hazaérkezve egyik első útjuk a Műegyetemre vezetett, hogy tanulmányaikat befejezzék és elkészítsék diplomatervüket. Ezzel párhuzamosan többekkel együtt tanársegédi teendőket is ellátott: a Rajzi Tanszéken Bardon Alfréd (1904–1986) mellett vett részt a festészet- és rajzoktatásban, rendezte a tanszéki könyvtárat és a padlásra száműzött gipszgyűjteményt, valamint segített az egyetem épületének újjáépítési munkálataiban.

A kényszerű németországi, majd dániai tartózkodás végeredményben egyfajta tanulmányúttá tudott válni a kitelepített építészhallgatók számára, ahogy ezt évtizedekkel később például Farkasdy is megfogalmazta.[8] A kint tapasztaltak akarva-akaratlanul hatással voltak az 1946–1947-ben hazatért dániások diplomamunkáira, első tervezőintézeti feladataikra. Utóbbiaknak egyik legkorábbi és talán legszemléletesebb példája a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem épületegyüttese, melynek tervezésében – Janáky István (1901–1966) műtermében – a dániások közül Zalaváry, Jánossy és Farkasdy is részt vettek az 1950-es évek elején. A sávházakból álló épületegyüttes beépítési tervének elkészítése során a hasonló szituációban lévő – és 1946-ban személyesen is megtekintett – aarhusi egyetemváros képe lebegett a fiatal tervezők szeme előtt.[9]

 

Karácsony Rita művészettörténész, BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék

A bevezetőt írta: Kovács Dániel

 

[1] A dániások történetéhez bővebben lásd: Karácsony Rita: A dániások – Dániai és svédországi inspirációk és azok hatása az 1940-es, 1950-es évek hazai építészetére. Műemlékvédelem, 66. évf. (2022), 2–3. sz. 1–13.

[2] Palasik Mária: A műegyetemisták Odüsszeiája 1944–1946, Műegyetemi Kiadó, Budapest 2006, 51–52.

[3] Palasik 2006, 31–32.

[4] Szabóné Dér Ilona interjúja Jánossy Györggyel, 1988, 70–71. (Oral History Archívum/134.)

[5] A dániai kiállítás fotóalbuma. BME OMIKK Levéltár, Korompay György hagyatéka

[6] Szabóné Dér Ilona interjúja Jánossy Györggyel, 1988, 72–73. (Oral History Archívum/134.)

[7] Szabóné Dér Ilona interjúja Jánossy Györggyel, 1988, 79. (Oral History Archívum/134.)

[8] Szabóné Dér Ilona interjúja Farkasdy Zoltánnal, 1983, 63–64. (Oral History Archívum/52.)

[9] Ferkai András (szerk.): Közti 66 – Egy tervezőiroda története I. (1949–1991), Vince Kiadó, Budapest 2015, 91.