Irány a Balaton-felvidék! – Aszófő / Kövesd

A Tihanyi-félsziget bejáratánál, Aszófő közelében emelkednek a hajdanvolt Kövesd falu plébániatemplomának romjai.

A falmaradványokhoz a 71-es útról nyíló rövid bekötőúton juthatunk el, de nem messze, látótávolságban van Aszófő nosztalgikus hangulatú vasútállomása is. A romoktól néhány lépésre – a turisták legnagyobb örömére – friss vizű forrás fakad.

 

A középkorban Kövesd falu a tihanyi apátság birtoka volt. A falu első írásos említése 1211-ből maradt ránk, a templomra – pontosabban a papjára – vonatkozó legkorábbi adatunk 1312-ből ismert. A templom területén előkerült számos korábbi kőfaragvány, így a forrás mellett álló, lekopott kőoszlop (fogadalmi oltár?) arra utal, hogy a közelben római kori lelőhely volt, melynek köveit a középkorban másodlagosan felhasználták.

 

A templom leglátványosabb része a díszes nyugati homlokzat. Itt nyílt a templom bejárata, melynek kávája lépcsőzetesen befelé szűkülő, bélletes kialakítású volt. Fölötte ma is látható egy meredek, háromszögű oromzat lenyomata, mely arra utal, hogy egykor a falsík elé egy előépítmény ugrott ki. A vakolatnyomok arról árulkodnak, hogy e templom is eredetileg vakolt, meszelt volt, ám az idők során ennek nyomai lekoptak a falakról. Amikor a magyar archaeológia legendás alakja, Rómer Flóris erre járt, egy Szent Kristófot ábrázoló falképet írt le itt. Ma már sajnos nem látható, csupán 1874-ben megjelent művéből értesülünk róla. A bejárat felett csúcsíves, ívsoros párkány húzódik, benne gömb díszekkel. Ez alapján a templom építését a 13. század második felére lehet keltezni.

 

A nyugati fal belső oldalán láthatjuk az egykori boltozott karzat és a karzatpillérek maradványait. A nyomok alapján a nyugati homlokzat fölött valaha egy torony emelkedett. A templom többi részét az 1950-es években régészeti feltárás tisztázta (Fehér Géza – Zádor Mihály). Ekkor derült ki, hogy a templom most látható, vitatott keltezésű, egyenes záródású szentélyéhez északról kapcsolódó oldaltér utólagos bővítés eredménye. Ez utóbbi helyen ugyan sekrestye szokott állni, de mivel – akárcsak a szentélyben – itt is falazott oltár került elő, inkább oldalkápolnára kell gondolnunk. Az oltárasztalt a vidékre jellemző, jó minőségű vörös homokkőből faragták. Az oltárasztalban ma is látható egy kis mélyedés, mely az ereklyét rejtette magában.

 

Az ásatás során egy 15. század végi–16. század eleji kőből faragott szentségtartó is előkerült, amely sokáig a tihanyi kőtárban volt látható, ma a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum őrzi. A templomban talált további alapozások a karzatfeljáróval és esetleg egy keresztelőmedencével hozhatók összefüggésbe. A templom pusztulása Kövesd falu felhagyásával egy időben, valamikor a 16. század közepe táján következett be.

 

A templom ásatását követően több rekonstrukciós elképzelés is napvilágot látott. A külső tömeget Zádor Mihály hangulatos rajza érzékelteti, az épületbelsőről Sedlmayr János készített rajzot, mindkettő a MÉM MDK Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Tervtárában található (ltsz. 25007.).

A helyszín lejárása része a Veszprémi Főegyházmegyével közösen elnyert OTKA-pályázatrészét is képezi.

              

                                                                                                                                                                            Fülöp András

 

Irodalom:

 

Zádor Mihály: A kövesdi (aszófői) középkori templomrom építéstörténete és helyreállítási problémái. Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Tudományos Közleményei 5 (1960) 173-201.

Éri István–Kelemen Márta–Németh Péter–Torma István: Magyarország Régészeti Topográfiája 2. A Veszprémi járás. Budapest, 1969. 2/3.

K. Palágyi Sylvia-Tóth Sándor: A római és középkori kőtár katalógusa. Tihanyi Múzeum. Veszprém, 1976. 60-61. sz.

 

 

Fotó: Fülöp András, Jankovics Norbert