Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az memmdk.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom

Építészek home office-ban

Az Építészek home office-ban sorozatunk hetente egy-egy építész otthonába kalauzolja el az olvasókat, a múzeum munkatársainak segítségével.

Az építészek, mesterségük jellegéből adódóan gyakorta hazavihetik a munkát, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Most induló sorozatunkban szeretnénk bemutatni néhány olyan építészt, iparművészt, akik otthonról is dolgoztak, és ezt sok esetben sikerült lencsevégre kapni, megőrizni az utókornak. A MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményében található fotók bepillantást engednek az építészek dolgozószobájába, tervezőasztalára és ezáltal mindennapjaikba is.



 

Olgyay Viktor és Olgyay Aladár

 

Az Olgyay-testvérek, Viktor (1910-1970) és Aladár (1910-1964) Olgyay Viktor festőművész ikerfiai voltak, akik mindketten építészek lettek. Kettőjük életpályája összefonódik, legtöbb épületüket közösen jegyzik. Következzék az építész-ikerpár mesébe illő története.

„A két testvér. Viktor és Aladár olyan egyformák, hogy csak nyakkendőjük különböző színéről lehet megtudni, hogy melyik melyik. Pedig a Viktor az idősebb; tíz perccel előbb látta meg a napfényt, mint Aladár, aki később be is hozta ezt az előnyt.” (Rathonyi János: Hazaérkeztek Amerikából az Olgyay testvérek, akik a világhírű Columbia-egyetemen előadásokat tartottak. Esti Ujság 1938. 3. évf. 146. sz. július 1.)

 


Az Olgyay testvérek tervezőasztaluknál. A háttérben az Árpád-híd pesti hídfője 1941-es rendezési tervének makettje.
MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum

 

Az elválaszthatatlan testvérek együtt végezték a gimnáziumot, majd műegyetemi építész-oklevelüket is egyszerre kapták kézhez. Az egyetem után ösztöndíjjal Rómába utaztak, majd Aladár Londonban tanult tovább. Viktor ezalatt Olaszországban maradt. 1937-ben a Columbia Egyetem meghívására az Egyesült Államokba utaztak. Hazatérésük után 1938-ban nyitották meg a fivérek közös irodájukat Budapesten, amely a IV. Régiposta utca 63. sz., majd az V. Semmelweis utca 2. sz. alatt működött. Nem tudjuk, hogy ez lakásként is szolgált-e. Ahogyan más építészek esetében is, az Olgyay ikrek megjelenése egyfajta védjegyükként szolgált. Az egypetéjű ikrek nemcsak külsőségekben hasonlítottak egymásra, hanem belső tulajdonságaikban is:

„Ha együtt vagyunk, állandóan vitatkozunk. Viszont, ha külön vagyunk, egyikünk azokért az elvekért harcol, amit a másik hangoztat és ami miatt néhány perccel ezelőtt összeveszett vele. Ez természetes. Terveink, álmaink hajszálra megegyeznek.” (A legérdekesebb magyar ikerpár Amerikába utazott. Magyarország 1937. 44. évf. 239. sz. 9.)

 


Az Olgyay testvérek tervezőasztaluknál. A háttérben az Árpád-híd pesti hídfője 1941-es rendezési tervének makettje.
MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum

Hasonlóságukból sikerült előnyt kovácsolni: tervezési munkákban Viktor és Aladár nagy egyetértésben, egymást segítve, kiegészítve tudott dolgozni. Ezt bizonyítja figyelemre méltó közös életművük.

”Csak később, műegyetemi tanulmányaik során fejlődtek ki egymástól eltérő, ám egymást kölcsönösen kiegészítő egyéni képességeik. Ezt ki is használták: mivel tanáraik sem tudták megkülönböztetni őket egymástól, soha nem lehetett tudni, hogy melyikük vizsgázik éppen, kivéve, ha egyszerre mindketten jelen voltak. Az azonos külső és a közös ízlés magánéletükben még nagyobb előnyt jelentett. Ketten használtak egy autót és egy motorkerékpárt. Egyszóval személyes adottságaikat kiválóan tudták kamatoztatni a társadalmi érvényesülésben. Azonosak voltak fizikai tulajdonságaikban is, mindketten rosszul láttak, és olyan vastag, sötét keretű szemüveget viseltek, mint egyik példaképük, Le Corbusier. Különösen értékelték a sebességet és a korszerű technikát, kedvteléseik, mozgalmas társadalmi életük és gyakori utazásaik is erről tanúskodnak. Nyilvánvaló volt, hogy szakmai téren szintén a legfejlettebb, az iparosított építészet mellett kötelezik el magukat.” (Jeffrey Cook: Magyar építőművészek a nagyvilágban II. – Az Olgyay fivérek. Nyelvünk és Kultúránk – Az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének Tájékoztatója. 1988. 72. sz. 55.)

Munkáikban sokszor felmerült a lakhatás korszerűsítésének kérdése, valamint a természet és az épített környezet kapcsolata, azok egymásra hangolása. Ezt a szemléletet akkor, az 1930-as és 1940-es években még csak egy szűk réteg tudta értékelni, ám napjainkban alapvető szempontja a tervezésnek. Később ez az attitűd alapozta meg az Amerikában is kifejtett bioklimatikus építészetről szóló elméleti munkáikat.

 

Több városrendezési tervet is készítettek: az Árpád-híd pesti hídfőjének parkházas beépítését (1941), Óbuda központjának újjáépítési tervét (1941) és Balatonaliga fürdőtelepének rendezési tervét (1943). Nagyszabású munkájuk volt a Stühmer Csokoládégyár épülete (1941). Mivel a csokoládégyártás állandó hőmérsékletet kíván, valamint a nyári napsugárzást is ki kellett zárni az épületből, a két építész fényszámítások és kísérletek alapján alakította ki az épület homlokzatát. Legkülönlegesebb bérházuk a Városmajor utca 50/b sz. alatt készült el 1941-ben. A bevett megoldással ellentétben a lakások szobái nem az utcai frontra, hanem az udvarra néznek, ezért „fordított háznak” nevezték el az épületet. A háború után, 1946-ban Olgyay&Olgyay címmel adtak ki könyvet, amely az addigi munkásságukat mutatja be. A kiadvány a testvérpár közös életművének egyik első számú forrása, az utolsó oldalpár a budapesti Szervita tér első részletes beépítési javaslatát is tartalmazza.

1948-ban a testvérpár végleg áttelepült az Egyesült Államokba. Viktor a Princeton Egyetem oktatója lett. Amerikában a szervezeti szabályzat megtiltotta, hogy két rokon ugyanazon a karon taníthasson, emiatt a két testvér többé nem dolgozhatott együtt olyan formában, ahogyan ezt Magyarországon tehették. Hivatalosan 1957-ben váltak szét útjaik. Az Olgyay testvérek három könyvet jelentettek meg a bioklimatikus építészetről: Application of Climatic Data to House Design (1954); Solar Control and Shading Devices (1957); és Design with Climate: Bioclimatic Approach to Architectural Regionalism (1963). Aladár nem sokkal később elhunyt. Viktor az Egyesült Államokba költözése után leginkább az oktatással és építészetelmélettel foglalkozott. Tervei alapján megépült néhány lakóház New Jersey környékén.

Fia, Victor W. Olgyay, a Rocky Mountain Institute egyik főépítésze az energiatudatos építészet szószólójaként részben édesapja munkáját folytatja.


 


 


Sajó István otthonában, íróasztalánál, 1945 után.
Forrás: Fortepan, adományozó: Sajó István.

Sajó István építész (1896–1961)
 

Sajó István izgalmas és jelentős életművével csak az utóbbi évtizedben kezdtek el foglalkozni az építészettörténészek. Sajó az art deco építészet debreceni nagykövete volt, aki jócskán átalakította annak városképét középületeivel, magánvilláival és bérházaival.
 

Sajó a budapesti Műegyetem elvégzése után néhány évet Dortmundban dolgozott, majd az Egyesült Államokba hajózott. Miamiban a Mediterranean Architect Studio alapító tagjaként dolgozott, majd New Yorkba költözött. Itt Herman Jessorral és a Springsteen&Goldhammer iroda munkáiban vett részt, az Alhambra Gardens és a The Coops szakszervezeti munkásbérház-telep felépítésén. 1928-ban hazatért Debrecenbe, mert honvágya támadt. Ekkor már csak szülővárosába tervezett: számos bérházat a belvárosba és villákat, illetve családi házakat a kertvárosba. Ezek mindegyikén megjelenik az art decóra jellemző cikkcakkos vonalvezetés a homlokzatok vakolatdíszítésein, a kapurácsokon és a kerítéseken egyaránt. 1934-ben Debrecenben tervei alapján készült a világ első földsánc stadionja. A II. világháború után a református Nagytemplom helyreállítási munkáit vezette, majd az OTI székházat és a debreceni Nagyállomás különleges betonhéj szerkezetét tervezte meg (Kelemen László mellett).

 

 

1934-ben a debreceni Vásáry István utcában épült fel egy általa tervezett bérház, amelyben az építész kialakította saját lakását. Ugyanebben az évben vette feleségül Nyíri Klárát, házasságukból két lány született. Az egész lakás berendezése Sajó keze munkáját dicséri, nemcsak a bútorok, hanem a lámpák és a dísztárgyak is. A lakásnak két bejárata volt, az egyik a család otthonába, a másik az irodába vezetett. Sajó tervezőasztala külön helyiségben volt, amelyet zöld szobának nevezett a család. A szobában a későbbiekben egy másik tervezőasztalon Ildikó lánya dolgozott, aki szintén építész lett. Az iroda nyitva állt a gyerekek előtt, akik gyakran be is surrantak oda, viszont tárgyalás közben nem volt szabad zavarni édesapjukat. Sajó életében a család és a munka ugyanolyan fontos szerepet játszott. A család mindig együtt ebédelt, mindig megvárták a családfőt, hogy együtt ülhessenek asztalhoz.

 


Sajó István irodája, 1945 után.
Forrás: Fortepan, adományozó: Sajó István.

 

A mellékelt fotókon látható napfényes iroda a tárgyalások, megrendelőkkel folytatott megbeszélések helyszíne volt. Itt kapott helyet art deco stílusú, saját tervezésű íróasztala. Körpolcain a korszak építészeti folyóiratai láthatók. Az asztalon a kézzel festett, világító földgömb szintén az építész elképzelései alapján készült el, akárcsak a mögötte található lámpa. A falon édesapja portréja látható, az íróasztallal átellenben szekrények kaptak helyet, melyeken német kerámiák és Sajó által tervezett dísztárgyak sorakoztak. A bekeretezett képeken a felállványozott debreceni Nagytemplom (az építész első munkája a háború után) és a debreceni OTI-palota (Králik Lászlóval közösen tervezte, ma Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet) látványterve látható. A szoba függönyeit Szabó Éva textilművész készítette kifejezetten ebbe a lakásba. A barnás színvilágú anyagon magyar templomok ábrázolásai láthatók.

A család visszaemlékezéseiből az is kiderül, hogy a mindig jókedvű építész Debrecen sztárja volt. A villamosvezetők ott álltak meg neki, ahol éppen le akart szállni, saját helye volt a stadion tribünjén. A munkások körében is népszerű volt az építkezésekre kilátogató építész, akinek a zsebéből mindig előkerült egy-egy szál amerikai cigaretta, a munkások gyerekei számára pedig csokoládé és cukorka.

Sajó karakteres megjelenésű volt: szinte az összes róla készült fotón jól fésült hajjal, szépen szabott öltönyben pipázik, hol családi körben, hol focicsapatával, az általa tervezett debreceni stadionban. Az őt ábrázoló fotókról ugyanaz a könnyed elegancia és némi amerikai lazaság sugárzik, mint amilyen hatást épületei is keltenek.

 

Köszönettel tartozunk Sajó Anikónak, Sajó István lányának a kutatásban nyújtott segítségéért és a fotókért.


 

Fischer József és Pécsi Eszter

 

A Fischer József (1901–1995) és Pécsi Eszter (1898–1975) mérnökházaspár a szó legszorosabb értelmében hazavitte a munkát, hiszen gyakran dolgoztak közös projekteken, és bizonyára otthonukban is állandó téma volt a szakma, az aktuális munkák.

 

Fischer József építész az Állami Felső Építőipariskolában tanult 1916 és 1919 között, műegyetemi diplomát nem szerzett. Felesége, Pécsi Eszter statikus viszont az egyik első nő volt, aki a budapesti Műegyetemen tanulhatott. Tanulmányait 1915-ben Berlin-Charlottenburgban, a Technische Hochschulén kezdte meg, és 1919-ben, mikor a budapesti Műegyetem is megnyitotta kapuit a nők előtt, hazatért, és 1920-ban lediplomázott. Pécsi 1920 és 1930 között Gut Árpád és Gergely Jenő mérnökirodájában dolgozott, egy idő elteltével vezető tervezőként, majd 1930-tól önálló irodát vezetett.

 

 

Fischer Józseffel 1922-ben kötöttek házasságot. Két fiuk született, akik később, szüleiket követve a pályán, mindketten építészmérnökök lettek. Közös munkájukról és családi életükről 1938-ban az Ünnep című folyóiratban megjelent Pécsivel készült interjú tudósított: „villájukban [II. ker. Csejtei utca 10/b, ma 16.] a munkaasztal mellett találom Pécsi Esztert, az egyetlen magyar statikusnőt, aki férjével és két fiával lakik a kis Bauhaus-stílusban épült modern épületben. [...] Minden négyzetméternyi hely ki van használva, mégis tágas, levegős, napfényes ház, látszik, hogy szívvel csinálták.”

Pécsi az interjúban így jellemezte mindennapjait: „Amint megcsináltam a számításokat, elkészítettem a részletterveket és a munka megkezdődik, állandó ellenőrzést gyakorolok és így bizony időm javarészét az épületeken és kis sportkocsimban töltöm. Imádom az autóvezetést. Elszáguldani kisebb-nagyobb vasbetóngyermekeim mellett, amelyek a város minden részén akadnak, de legjobban szeretek hazamenni a fiaimhoz, hogy megcsináljuk a matematikaleckét, vagy átvegyük a latin konjugációkat. […] Azért, mert egy ember véletlenül nőnek születik, éppen úgy kell dolgoznia, mintha férfisorsot szánt volna neki az élet. […] Az uram építész és nagyon gyakran dolgozunk együtt. Szeretek vele dolgozni, mindig megértjük egymást.” (Gömöry Rózsa: A munka kárpótol fiatalságért, szépségért, szerelemért… Ünnep – Képes szépirodalmi lap V (1938), 7. sz. 25–26.)

 


Fischer József és Pécsi Eszter munka közben, 1930-as évek.
Szabóné Fischer Zsuzsanna tulajdona


Pécsi a két világháború között számos budapesti épület, így modernista villák, a II. János Pál pápa téren álló OTI bérházak, a Fiumei úti baleseti kórház és a Hajós Alfréd tervezte margitszigeti uszoda statikai tervét készítette el. Fischer pedig a két világháború közötti időszak hazai modernizmusának egyik vezető alakja volt, aki nem csak építészeti, hanem közéleti tevékenységével is sokat tett a modern építészet hazai térnyeréséért. Aktív szerepet vállalt a CIAM, vagyis a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusai magyar csoportjának munkájában. A CIAM által szervezett nemzetközi konferenciák egy részén is részt vett feleségével együtt.

 

A második világháború után házaspárként nehéz időket éltek át. Az elkötelezett baloldali, de szociáldemokrata Fischer a koalíciós időkben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnöke volt. Fischert a fordulat évében lemondatták, az FKT-t megszüntették.  Fischer  egy  tervezőirodában húzhatta meg magát, ahol harmadrendű feladatokat kapott.
Később mindkettőjüket mellőzték Fischer, az 1956-os forradalom idején hatalmon lévő Nagy Imre kormányában betöltött miniszteri tisztsége miatt.
Pécsi 1957-ben Bécsbe, majd onnan 1958-ban New Yorkba emigrált, hogy Amerikában élő fiát kövesse. Fischer tizenkilenc sikertelen kiutazási kérelem, illetve hét és fél évig tartó küzdelem és várakozás után tudta csak követni családját. Pécsi ezalatt az idő alatt Amerikában is komoly mérnöki karriert futott be: 1965-ben elnyerte „Az év legjobb statikusa” címet a Hudson folyó partján álló toronyházak alapozásához kifejlesztett módszerért.
1970-ben Pécsi súlyos agyvérzést szenvedett, fél oldalára lebénult, innentől kezdve férje ápolta. Pécsi 1975-ben hunyt el Amerikában, ezt követően Fischer hazatelepült.

 

A fotó közléséért köszönetet mondunk Szabóné Fischer Zsuzsanna építész-statikusnak, Fischer József és Pécsi Eszter unokájának.


 


Az irodaépület főhomlokzati terve.
Budapesti Építészeti Szemle, 1904

Kőrössy Albert Kálmán műterme

 

Sorozatunk most következő része annyiban rendhagyó, hogy a rajzasztala mellett ülő építész alakja nem jelenik meg. Ennek az az oka, hogy Kőrössy Albert Kálmán (1869–1955) hagyatéka nem maradt fenn, így csak néhány fotót ismerünk róla. Villája mögötti irodája azonban már korában is nagy népszerűségnek örvendett korszerűsége és mutatós formája miatt.

A szegedi születésű fiatal, akkor még egyedülálló építész 1899-ben vásárolta meg a Városligeti fasor 47. szám alatti telket, hogy házat építsen magának. Később itt alapított családot: feleségével és leányaival az első világháborúig élt a villában. A háború alatt a család úgy határozott, hogy házuk egy részét ideiglenesen felajánlják a Vöröskereszt Egyletnek 10 ágyas kórház és műtőhelyiség kialakítására.

 


A terveken nyaralóként szereplő épület mellett a telek közepén állt az istálló, a végében pedig az 1903-ban felépült iroda. A pincével is ellátott épületben két irodai helyiségen kívül egy tizenkét lépcsőfokos csigalépcső vezetett fel a másolószobába, amely a padlástérben volt berendezve. Az akkoriban korszerűnek számító épületről a Bobula János által szerkesztett Budapesti Építészeti Szemle 1904-ben így számolt be: 

 

„A közölt kis földszintes épület műépítészi irodai célra épült, s a tervezésnél a következők tartattak szem előtt: A nagy rajzteremnél eltérőleg a szokásos centralizált műterem világítástól a fő súlyt arra kell fektetni, hogy a rajzterem minél több világitó forrást nyerjen a rajztáblák lehetőleg különálló elhelyezésére. Ily rajzteremnél, melynél nem az egyöntetű világítás, hanem a lehetőleg sok helyről eredő világosság a fődolog, a traktusnak két szemközti oldalán elhelyezett ablakok is előnyös kihasználást engednek. A két kis mellékszoba, melyek közül egyik a főnöké, világítása rendes. A homlokzaton levő kis erkélyről természetes nagyságú részletrajzokat lehet lebocsájtani, és azok térhatását a kertből könnyebben megítélni.”

Kőrössy azután nyitotta meg saját irodáját, hogy 1900-ban elváltak útjai Sebestyén Artúrral, akivel még Hauszmann Alajos építészirodájában ismerkedtek meg. Az iroda működéséről elég keveset tudunk, egyetlen építészt említ a szakirodalom, Kiss Gézát, aki 1905-től lett Kőrössy irodavezetője. Közösen tervezett épületeik közül a legismertebbek a pozsonyi Leszámitoló- és Pénzváltó Bank, a nyíregyházi Szabolcsi Takarékpénztár vagy a Kristóf tér 6. szám alatti Kutnewsky-ház.

 

Az irodaépület oldalhomlokzati terve.
Budapesti Építészeti Szemle, 1904

 

A Városligeti fasori épület tervei nem maradtak fenn, csupán a beszámoló illusztrációjaként megjelent fő- és oldalhomlokzati tervek tanúskodnak az iroda eredeti kialakításáról. A szecessziós nyaralók formavilágát idéző épület ma is ott áll a telek végén, ahol egykor hazánk számos városképi jelentőségű épületének tervei születtek.

 


Az épület napjainkban.
fotó: Bélavári Krisztina, Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ


 

Falus Elek iparművész

 

Kozma Lajos után ismét egy sokoldalú művészt mutatunk be: Falus Eleket (1884–1950). Nevét elsősorban könyvgrafikai munkái kapcsán emlegetik, de - különösen a két világháború között - építészeti munkássága is figyelemre méltó.

Ez a kiváló életmű a történelem viharai között méltatlanul háttérbe szorult. Éppen ezen a héten, május 17-én lesz a művész halálának 70. évfordulója.

Falus a 19-20. század fordulóján kezdte pályáját. Egy évet járt a Mintarajztanodába, majd autodidakta módon tanulta ki művészetének több ágazatát. Megfordult a szolnoki művésztelepen, a kecskeméti művésztelepnek alapító tagja, majd az 1910-től itt működő szőnyegszövő műhely művészeti vezetője volt.

Londonban, majd Berlinben sajátította el a könyvkötészet és betűírás mesterségét, amelyet hazatérve kamatoztatott. A Nyugat Kiadó köteteinek, valamint a Nyugat folyóiratnak tervezett borítólapokat, és ezzel vált igazán ismertté. Az ő nevéhez fűződik Az Est napilap jellegzetes betűfejléce és rovatcímei is. Ezzel párhuzamosan kezdett el érdeklődni a színházi díszlettervezés iránt. 1910-től a Vígszínháznak készített díszletterveket, amelyekkel nagy népszerűségre tett szert. Mindezek mellett kaszinók, kávéházak, színházak enteriőrjeit tervezte (Kecskeméti Városi Kaszinó, Papagáj mulató, Corso Mozi, Belvárosi Színház kialakítása Herquet Rezsővel). Az Ernst Múzeum belső kialakításában is részt vett.

Az első világháború után villák, nyaralók, lakások berendezésére kapott megbízásokat (ezek közül kiemelkedik a leányfalusi Sorg-villa). Megrendelői sok esetben barátai, vagy a színházi élet szereplői voltak. A harmincas években kiállítási pavilonokat tervezett a Goldberger textilgyárnak Staudhammer Károllyal közösen. Utolsó nagyszabású munkája 1946-ban, az Esterházy-palotában Tildy Zoltán elnöki rezidenciájának belső kialakítása volt. Falus tervei szerint készült az az itt található díszterem is, amely ma a Magyar Rádió Márványterme. Hosszú betegség után, 1950. május 17-én hunyt el.

 


Falus Elek iparművész, belsőépítész otthonában, íróasztalánál az 1930-as években.
MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum

 

Falus esetében kevés információnk van arról, hogy pontosan hol és hogyan dolgozott. A különböző napilapokból, hetilapokból rajzolódik ki személyisége, életmódja, mindennapjai. Fiatalkorában több művésszel együtt élt egy Akácfa utcai lakásban. Innen jártak át a New York kávéház művészasztalához, ami találkozóhelyként és irodaként is szolgált. 1910 körül a Japán Kávéház művészasztalánál foglalhatott helyet, Szinyei Merse Pál, Lechner Ödön és társaik körében. Nappal gyakran kávéházakban töltötte ideje nagy részét, esténként pedig a Fészek Klubban, amelynek alapító tagja volt, vagy színházi előadásokon múlatta az időt. A két világháború között az V. kerületben, a Deák Ferenc utca 16-18. számú ház legfelső emeletén lakott. Falus megrögzött agglegényként élt, így a kávéház volt a második otthona és munkahelye is. Ritka az olyan fotó, ahol nem egy díszes társaság tagjaként szerepel, hanem egyedül, munka közben.

A két világháború közötti időszakban Falus Elek neve úgy forgott az újságokban, mint egy márkanév, amely a jómódú családok enteriőrjeit, a sikeres színházi előadások díszleteit fémjelzi. Védjegye volt külseje is: magas, vékony alkatát, középen kettéválasztott frizuráját és mindig elegáns, élére vasalt öltönyeit egy sor karikatúra örökítette meg, sokszor ugyanúgy keresztbe vetett lábbal, mint az itt közölt fotón is. Falus a fővárosi anekdoták egyik állandó szereplője volt a 20. század első harmadában. A Színházi Élet több számában, folytatásokban közölt Karrier és Szerelem című regényben mellékszereplőként is megjelenik, mint az akkori színházi világ jellegzetes karaktere:

„[..]a hallban tartózkodott Falus Elek, a tervező és rettenetesen szidott egy iparost, aki ugy állott a súlyos szitkok özöne közepette a szoba közepén, mint virágszál a viharban.

- Korábban keljen fel, - kiabálta Falus a virágszálnak, - ha velem árakról akar beszélni. Még mindig nem ismer maga engem, maga boldogtalan ember?

Én nem is vitatkozom magával, majd csak holnap ilyenkor. Addig szerezzen be információkat rólam a többi kárpitosnál, ha még nem reszket tőlem eléggé, maga fuser.” Színházi Élet 1929. XIX. évf. 26. sz. 101.)

 

Falus tervez.

Falus Elek, a kiváló rajzoló-iparművész, kinek nevével modern magyar könyvek címlapjain ismerkedtünk meg, a legkiválóbb és legzseniálisabb intérieur-rendező. Falus Elek tervezte például a Modern Színpad belvárosi színházának berendezését, ő készítette az Az Est jellegzetes lapfejét és tervezte helyiségeinek berendezését, ő készíti most a Pesti Napló uj szerkesztőségének szobáihoz a terveket és Falus keze alatt válnak művészi látványosságokká a mostani gazdag és előkelő emberek uj lakásai, palotái. A sokféle tervezési munka után Falusnak most olyan rendezése van, amilyen eddig még nem akadt a praxisában. A kitűnő művésznek ugyanis már régen szemet szúrt Náday Béla frizurája. Náday, ha még emlékeznek, egyenesen felfésülve hordta eddig a haját, Falus azonban sehogy sem volt megelégedve ezzel a primitív viselettel. Nézetét többször meg is mondta Nádaynak, de hiába. Végre gondolt merészet és nagyot: uj frizurát tervezett Náday Béla számára. A tervrajzot átadta a művésznek, aki azonnal borbélyhoz sietett és uj frizurával tért vissza: azóta lesimítva, kettéválasztva hordja a haját és az uj viselettel, ami a legfontosabb, még a felesége, a szép Tasnády Ilona is meg van elégedve. A tervezés honoráriumát Náday egyelőre még nem nyújtotta át Falusnak, de megígérte neki, hogy legközelebb, ha milliomos lesz, vele rendezteti be felépítendő villáját. (Színházi Élet 1917. VI. évf. 25. sz. 13.)


 

 

Kozma Lajos és lánya, Kozma Zsuzsa

 

Kozma Lajos (1884–1948) építész, iparművész, grafikus a két világháború közötti művészeti és építészeti élet meghatározó alakja volt. Mindemellett témánk, a home office egyik kulcsfigurája is. Ahogyan életművében keveredett a grafikus, az iparművész, a tanár, az építész, úgy otthona is egyszerre volt műterem, iroda, fogadótér és bemutatóterem a megrendelőknek és munkatársaknak, és nem utolsósorban családi fészek is.

„Barátait, látogatóit, talán egy kevéske pózzal, talán épp a stílusteremtés külsőleg is érzékletes parancsából, renessaince művészek módjára, műtermében, munka közben könyvei és rajzai tömkelegében fogadta, beszélgetés közben is rajzolgatva, tervezve, vagy legalább könyveit és reprodukcióit mutogatva, a művésznek, mesterembereknek, a műélvezőnek s a nevelőnek az ő korában még oly ritka, de ma már talán könnyebben megvalósulható egységében.” (Gyergyai Albert: Emlékezés Kozma Lajosra. Új Építészet 1949. 4. évf. 2. sz. 41-42.)

 

Kozma egész élete során mindig inkább belvárosi lakásokban élt, mintsem egy saját maga számára tervezett házban lakott volna feleségével és két lányával, Zsuzsával és Erzsébettel.Otthon rendezte be irodáját, ahol a két világháború között nemcsak ő, de Zsuzsa lánya is dolgozott: belsőépítészként végzett az Iparművészeti Iskolán, majd rajzolóként dolgozott édesapja mellett. Ekkoriban, 1938 körül készült tervei alapján az a zsúrkocsi, amelyet ma a Victoria&Albert Museum őriz. Kozma másik lánya, Erzsébet zenetanár lett. A műhely munkáiból Kozma felesége is kivette a részét, ő az adminisztratív feladatokat látta el.

„Veronika [Granasztói Pál visszaemlékezéseiben Veronika álnéven emlegeti Kozma Zsuzsát] a szüleinél lakott, a saját tervei szerint készült, külön szobája volt, modern, színes bútorokkal, szőttesekkel, kerámiákkal, sok virággal. Egyébként az egész lakás is ilyen volt: terv szerint berendezett, kiszámított, logikus, hideg. Az apja ízlését tükrözte, akit Veronika csodált és követett. Úgy éreztem, mintha kiállítási mintalakás volna, s csak a felirat hiányozna: „A kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos.” Nem tűrték a rendetlenséget, utánam is folyton rakosgattak, ha valamit elmozdítottam, mindjárt a helyére tették.”

(Granasztói Pál: Vallomás és búcsú. Balassi Kiadó, Budapest, 2007. 20.)

A Kozma-család legkedvesebb időtöltésének számított a dunai evezés. Az építész 1934-ben, a Lupa-szigeten építette fel saját víkendházát. A hétvégi lakban természetesen hálóval egybenyitott, attól függönnyel elválasztható dolgozósarok is helyet kapott. Az ablak alá egy praktikus íróasztal került, ami tervezőasztallá volt szétnyitható.


Kozma Lajos építész, iparművész Lupa-szigeti nyaralójuk teraszán napozik.
Fortepan

 

Kozma Zsuzsa (1913–2008) a második világháború üldöztetései után, 1947-ben férjével Ausztráliába költözött, Erzsébet pedig 1956 után követte őket. Zsuzsa itt tudta újra megteremteni azt a légkört, amelyben édesapja szellemiségében tudott tovább dolgozni. Munkáit Susan Orlay néven szignálta. Eleinte grafikai megbízásokat kapott, még ebben az évben „A New Approach to Textile Design” című kiadványhoz készített illusztrációkat. Az 1950-es években a David Jones áruháznak dolgozott: reklámgrafikákat és az áruház berendezéseit tervezte. Az 1960-as években kezdett el újra bútortervezéssel és belsőépítészettel foglalkozni.

 


Kozma Zsuzsa iparművész.
A fotó Peter Orlay, Kozma Zsuzsa fiának tulajdona.


Köszönettel tartozunk Kozma Zsuzsa fiának, Peter Orlaynak, amiért rendelkezésünkre bocsátotta az édesanyjáról készült portrét.

A témával részletesen foglalkozott Horányi Éva művészettörténész az Artmagazin hasábjain.


 

Medgyaszay István home office-ban

 

Medgyaszay István, édesapja korai elvesztése miatt, már gimnáziumi tanulmányai alatt is dolgozott id. Francsek Imre építész irodájában. Az uralkodó, I. Ferenc József ösztöndíjával került Otto Wagner mesteriskolájába, a bécsi Emil Bressler irodájában készült főúri park kapu-kompozíciójával. Budapesti műegyetemi évei alatt külföldi irodákban is dolgozott, például Erdmann és Spindler építészek mellett Berlinben. Tanulmányai befejeztével önállóan kezdte meg tervezői tevékenységét, de az első hazai vasbeton szerkezettel megépült veszprémi színház kiviteli terveit Párizsban, a vasbeton úttörőjének, François Hennebique irodájában fejezte be.

Hazatérése után 1909 és 1924 között a Lágymányosi út 5. szám alatti bérház második emeletén működött irodája, itt készültek például a soproni színház, az ikonikus rárósmúlyadi templom, valamint a mosoni és a resicabányai elemi iskolák tervei.

Medgyaszay István Lágymányosi úti irodájában munka közben, az 1910-es években
(Medgyaszay Családi Emlékhely)

 

Az építész portréja háttérben a kelenföldi református templom tervével Ménesi úti irodájában
(Medgyaszay Családi Emlékhely)

1917-ben Budán vásárolt telket a Ménesi út 59/b szám alatt, ahová egy régi épület falainak felhasználásával tervezte meg saját családi házát. 1924-ben itt, az emeleten rendezte be irodáját is, amit a családi élet nyugalma érdekében egy hátsó falépcső felől lehetett megközelíteni.

Az építész unokájának elmondásából tudjuk: Medgyaszay úgy alakította ki irodáját, hogy annak ablakai a kert felé nézzenek, így munka közben is szemlélhette kislányait. A húszas években itt születtek meg a nagykanizsai színház, a mátraházi menedékhely, a kelenföldi református templom és a Baár-Madas Református Gimnázium és Leánynevelő Intézet tervei.

Tervező asztalát minden rajzeszközével ma is őrzi az épületben berendezett Medgyaszay Családi Emlékhely. Az építész halála után veje, Barta Zoltán festőművész így emlékszik vissza apósa utolsó alkotásaira:

„Jellegzetes, régi családiház típusának körvonalai bontakoznak ki utolsó rajzán, gólyafészekkel. Bizonytalan, elmosódó vonalaival, talán élete legnagyobb gondolatát vallomásként tolmácsolja az építés lényegéről: az emberiség bölcsőjéről, az otthon fészkéről.”

 

 

A fotókért és személyes információkért köszönetet mondunk az építész unokájának, Ládonyiné Barta Gabriellának.


 

Molnár Farkas

 

A Bauhausban tanult Molnár Farkas (1897–1945), a hazai modern építészet vezető alakja kiemelt gondot fordított az épületek és a lakásbelsők praktikus, gyakran több funkciót is egyesítő, azokat variálható kialakítására. Saját lakásait demonstratív módon ilyen szellemben tervezte meg, s gyakorló építészként életterére munkahelyként is tekintett.

 

Első saját tervezésű budapesti lakása a Gellért-hegy nyugati oldalára épült Delej-villa alagsorában volt. Az 1929-ben megépült modern bérvillát Molnár Ligeti Pál építész társaként tervezte. Az alagsorban 51,65 négyzetméter állt rendelkezésére, hogy saját maga és felesége számára otthont teremtsen. A lakás fő helyisége a többfunkciós ún. lakószoba volt, ami egyszerre volt nappali, Molnár és felesége dolgozószobája, a beépített szekrény révén tárolóhelyiség, de ugyanakkor alkalmas volt vendégfogadásra is. A beépített szekrény és az asztal együttese többfunkciós „munkaállomás” volt. Kézimunkaszekrény, varrógép, telefon, rajzasztal, rajzeszközöknek való fiókok, rajzfiókok, rajztekercseknek helyet adó rekeszek, írógép, irattartók és könyvespolc egyaránt helyet kaptak itt. Ráadásul, ahogy Molnár a Tér és Forma folyóiratban közölt cikkében megjegyezte: „Ez az egész szertár úgy helyezkedik el, hogy forgószékemről bármihez hozzá tudok férni anélkül, hogy felkelnék.” (M. F. [Molnár Farkas]: Egy építész lakása – Molnár Farkas műve. Tér és Forma 1930. 3. évf. 3. sz. 144.) A megfelelő munkakörülményekhez a test karbantartása is hozzátartozott, hiszen Molnár ügyelt rá, hogy a szabadon maradt 14 négyzetméteren lehessen tornázni, mozogni, s akár táncolni is. Ezt az 1930 körül itthon még hipermodernnek számító, Breuer Marcell-féle csőbútorokkal berendezett enteriőrt Molnár a sajtóban és személyesen is népszerűsítette: lakását vasárnaponként látogathatóvá tette a nagyközönség számára.

 

Molnár Farkas lakásában dolgozik, 1930 körül, Delej-villa, Budapest I., Mihály utca 11.
MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum
 

1933-ban a Lotz Károly utcában társasvilla épült Molnár Farkas tervei alapján, s Molnár családjával átköltözött a ház egyik kétszintes lakásába. Itt már jóval nagyobb tér állt rendelkezésére, de a praktikum és a variálhatóság szempontjait itt is szem előtt tartotta. Molnár irodája a felső szinten kapott helyet immár önálló helyiségként, a testmozgás lehetőségét pedig bordásfal biztosította. Molnár ebben a tágas, napfényes lakásban 1934-ben a modern építészet neves alakját és egyben egykori Bauhausos tanárát, Walter Gropiust is vendégül látta.


 

Wälder Gyula építész

 

Wälder Gyula (1884-1944) építész a két világháború közötti neobarokk központi alakja, a magyarországi barokk építészet történetének kutatója volt. Wälder korai alkotásai ugyanakkor a szecesszióhoz köthetők, pályája kései szakaszában pedig a modern stílussal is kísérletezett. A Műegyetem Ókori Építéstan tanszékén három és fél évtizeden át tanította építészek több nemzedékét. Itt működtette jól menő irodáját is, ahol egy sor fővárosi és vidéki megbízáson dolgozott tanítványaival, munkatársaival.
 

 

Wälder saját lakóházát is az egyetem környékén, a Himfy utcában építette fel (az épületben ma a Budai Ciszterci Szent Imre plébánia és rendház működik). A kétemeletes neobarokk villa 1928-1929-ben épült fel. A ház minden szegletében a gondos építész keze nyoma érzékelhető.
 

„Himfy utcai lakóházában a hálószobájában – ahol idegen alig fordulhat meg – falusi pórfödémmel burkoltatja a mennyezetet. A barokk boltozatos nagy fogadóteremben ugyan Ungváry festi a freskókat – ez szól a külvilágnak – de a saját szobájában, ahol éjfélbemenően rajzolja terveit, paraszti mennyezet alatt, parasztbarokk bútorok között éli a maga életét.” (Károlyi Antal: Emlékezés Wälder Gyula építészre (1884-1944) Vasi Szemle 2000 54. évf. 5. sz. 686-692.)
 

Pályatársai, tanítványai visszaemlékezéseiből kitűnik, hogy az építész szüntelen dolgozott, alkotott. Kitűnően rajzolt, épületeinek legapróbb részletterveit is igyekezett saját kézzel megrajzolni. Maga körül, az irodájában sem tűrt meg „botkezű” embereket.


Wälder Gyula otthonában, tervezőasztalánál dolgozik, 1944.
MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum


„Odahaza kis rajzasztalán már fiatal korától kezdve egymásután születtek meg építészi tervei. Kicsiny gyermekkorától életének utolsó napjáig ez a rajzasztal volt az igazi birodalma, amelyben csendesen elvonulva dolgozhatott az alkotás örömének boldog lázában. Sokszor átvirrasztott éjszakákon születtek tervei, s már hajnalban odaült munkaasztala mellé, amelyen legtöbbször csak éjfél után oltotta ki ernyős lámpája fényét.” (Dr. Radnai Lóránt: Wälder Gyula (1884-1944). A Magyar Mérnök-és Építész-Egylet Közlönye, 1944. 78. évf. 16. sz. 250-251.)

Cikkünk megírásához Paár Eszter Szilvia, Wälder Gyula monográfusa nyújtott segítséget, aki a Holnap Kiadó gondozásában hamarosan megjelenő Wälder Gyula című kötet szerzője.


 

 

Borbíró (Bierbauer) Virgil és felesége, Graul Adrienn Rómer Flóris utcai otthonuk teraszán, 1950 körül.
MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum

Borbíró (Bierbauer) Virgil és felesége, Graul Adrienn
 

Borbíró Virgil (1893–1956) építész nemcsak tervezéssel foglalkozott, hanem szerkesztői, szakírói és építészettörténészi tevékenysége is jelentős. A két világháború közötti időszakban a Tér és Forma folyóirat főszerkesztőjeként komoly hírnevet és elismerést vívott ki magának szakmai körökben a modern építészet egyik szószólójaként. Munkáiban legfőbb segítsége felesége, Graul Adrienn volt. Adrienn rendkívül művelt asszony volt, kitűnően rajzolt és festett (egy évet töltött a nagybányai festőiskolában), életét családjának és a férje munkájában való közreműködésnek szentelte.

„Hogy mennyire volt művelt és tájékozott, nem tudom, de sejtem, hogy nagyon. Halk szavú, váltig háttérbe húzódó: olyan hihetetlen olajos modorú, emberekkel bánni tudó, bájos asszony, hogy kevés ilyen született villámhárítóval találkoztam életemben. Varázslatos jelenség, nem a szépségénél: lényénél fogva. Aurája felfénylett, ahol csak megjelent: és ha mással tán férjura ordítozott volna – vele meg se próbálta; és nem is, mert lepattant volna róla, hanem mielőtt ráeszmélt volna, a felesége negédes mosollyal az ujja köré csavarta.” (Határ Győző: Budapest és az ő épületállaga. Holmi 2005. 17. évf. 9. sz. 1152.)

 

Adrienn – mivel angolul, németül, franciául és olaszul is tudott – leginkább a nemzetközi levelezés menedzselését végezte, titkárnői és fordítói feladatokat látott el. Mindezt otthonukban tette, a háztartás vezetése és két fiuk, Tamás és Miklós nevelése mellett. Az építészfeleség páratlan humorát és műveltségét bizonyítják unokaöccséhez, Bibó Istvánhoz írt levelei is. Adrienn férje halála után is az ő emlékének szentelte ideje egy részét. Palackposta címmel írt kiadatlan memoárjában megemlékezett együtt töltött éveikről, és férje – jelenleg a MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményében őrzött – hagyatékának rendezőjeként gondoskodott róla, hogy az utókor is belepillanthasson Borbíró munkásságába.