A nyári egyetem hat magyarországi és erdélyi egyetemi tanszék, valamint a restaurátorokat tömörítő marosvásárhelyi Arcus Egyesület együttműködésében valósult meg: az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem művészettörténet tanszékeit, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékét, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékét egy-egy oktató és három-három hallgató képviselte. Míg a 2019-ben megrendezett első nyári egyetem témája az erdélyi szászok középkori művészete volt, a járványhelyzet miatt két év szünet után megvalósult második alkalom a régió késő gótikus falképfestészete és szárnyasoltár-művészete köré épült.
A jelenleg Maros megyében, a középkorban a szászok lakta Királyföld északi peremén fekvő Szászbogács (Băgaciu, Bogeschdorf) több szempontból is kitűnő helyszínnek bizonyult. A középkori jegyeiből sokat megőrző, kőfaragványokban és fennmaradt liturgikus berendezésekben is gazdag, masszív nyugati toronnyal ellátott temploma, mely a képzés bázisául szolgált, az erdélyi szász erődtemplomok emblematikus példája. Kvalitásos szárnyasoltára (1518), illetve több korszakból származó, a hosszházra, szentélyre és a külsőre is kiterjedő falképdíszítése révén az idei tematikához is kiváló szemléltetőanyagot kínált, emellett a 40-50 km-es körzetben elérhető – főként középkori – műemlékek gazdagsága és jelentősége is kiemelkedő.
A három pilléren alapuló képzés elméleti és módszertani előadásokból, tanulmányi kirándulásokból és gyakorlati foglalkozásokból épült fel. Az első nap előadói között Jékely Zsombor, a Károli Gáspár Református Egyetem Művészettörténeti Tanszékének vezetője késő gótikus Utolsó ítélet-ábrázolásokról kínált áttekintést, melyek egyik színvonalas, bár egyelőre csak részleteiben tanulmányozható példája a szászbogácsi templom északi hajófalát díszíti. Intézményünk munkatársa, Kónya Anna előadásában olyan falképkompozíciókat vizsgált, amelyek a középkorban oltárok díszítését képezték, mint a medgyesi ún. Mária-torony kápolnájának kimagasló színvonalon megfestett illuzionisztikus triptichonja. Verő Mária (Magyar Nemzeti Múzeum) a szárnyasoltárok kialakulásáról, Ciprian Firea (Román Akadémia Kolozsvári Régészeti és Művészettörténeti Intézete) az erdélyi középkori szárnyasoltárok műhelykapcsolataira vonatkozó legújabb kutatási eredményekről, míg Mihály Ferenc farestaurátor, a szászbogácsi nyári egyetem ötletgazdája, erdélyi faberendezések – elsősorban szárnyasoltárok – restaurátori vizsgálatából adódó felismerésekről számolt be.
A második és harmadik nap megszervezett tanulmányi kirándulások célpontjai részben olyan kiemelkedő jelentőségű, szárnyasoltáraik és falképeik révén is jól ismert emlékek voltak, mint a segesvári Hegyi templom, vagy az almakeréki, a medgyesi és a berethalmi erődtemplomok (melyek közül a segesvári és a medgyesi, esperesi központok lévén, a környékbeli templomok szárnyasoltárainak gyűjtőhelyei is). A csúcsemlékek mellett legalább annyira izgalmasnak bizonyult olyan kisebb falusi templomok meglátogatása, amelyek az utóbbi 10-15 évben feltárt látványos középkori falképegyütteseik révén kerültek a szakmai köztudatba: az almakeréki műhely által festett, színeit a sokévszázados mészréteg alatt azoknál jobban megőrző szászivánfalvi, vagy a késő bizánci festészet stílusjegyeit viselő darlaci falképek mellett az utolsó másfél évtized felfedezése az alcinai szentély ritka ikonográfiai témákat (többek között Jessze fája, apokaliptikus lovasok) felvonultató 14. századi kifestése. Az alcinai hajóboltozat 2020-as beomlása az erdélyi szászok középkori épített örökségét nemrégiben érintő drámai fejlemények egyike, amely következtében láthatóvá vált a 13. századi bazilika félköríves ablakokkal tagolt, korábban a padlástérben rejlő gádorfala.
A következő napok módszertani bemutatói során Fehér Krisztina, a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének adjunktusa az épületfelmérés és -kutatás módszertanáról, Jobbik Eszter, ugyanazon tanszék doktorandusza a szászbogácsi hajóboltozat geometriai és építéstechnikai jellemzőiről, Bóna István, a MKE Restaurátor Tanszékének docense pedig a restaurátori vizsgálatok lehetőségeiről tartott előadást, míg Tóth Boglárka régész az erdélyi középkori templomokhoz kötődő dendrokronológiai kutatások új eredményeit osztotta meg. A Kiss Lóránd restaurátor vezetésével megvalósuló somogyomi falképrestaurátor nyári egyetemmel közösen szervezett programok keretében lehetőség nyílt a somogyomi templomhajó egykor teljes északi falát borító, Szent Katalin- és Szent László-legendát, valamint az apostolok vértanúságait magába foglaló gazdag kifestés feltárási munkái és a szászbogácsi templom vakolat alatt rejtőző falképei elhelyezkedésére és kiterjedésére irányuló restaurátori falkutatás megtekintésére.
A gyakorlati képzés keretében Szászbogácson a parókia épületének felmérése és a templom nyugati tornyában másodlagosan befalazott faragott kövek dokumentálása valósult meg; a résztvevő hallgatók ezenkívül meggyőződhettek arról, milyen többletinformációt nyújtanak olyan, a restaurátori vizsgálatokhoz használt eszközök, mint az UV-lámpa vagy az infravörös fényképezés. Az utolsó nap két jelenleg használaton kívül álló műemléktemplom épületének és berendezésének felmérésére és dokumentálására került sor: míg a felsőtatárlaki templom részleteiben feltárt, többperiódusú falképdíszítése, középkori stalluma és figurális reliefeket tartalmazó, korábban dokumentálatlan harangja, valamint az itt álló zsidvei szárnyasoltár (1508) miatt érdemel figyelmet, a táblási templom gótikus és reneszánsz stílusjegyeket ötvöző faragott kő szentségtartó fülkéje (1511) mellett elsősorban késő gótikus hálóboltozattal fedett tereinek magas arányaival ragadja meg a látogatót.
A nyári egyetem jó alkalomnak bizonyult arra, hogy a résztvevők képet alkossanak a régió középkori épített örökségének gazdagságáról, mely a sokévszázados építőtevékenység és beavatkozások nyomait magukon viselő templomépületek mellett azok festett és faragott díszítését, kőből és fából készült liturgikus berendezéseit (gyakran középkori oltármenzákat és stallumokat), történeti tetőszerkezeteit, néhol festett üvegablakait is magába foglalja; jól érzékelhetőek voltak ugyanakkor a műemlékek fenntartásával kapcsolatos kihívások is, melyeket a drasztikusan megfogyatkozott erdélyi szász közösségek egyre kisebb lélekszáma különösen hangsúlyossá tesz. A szászbogácsi nyári egyetemhez hasonló kezdeményezések, melyek egyik hozadéka az emlékanyag jobb megismerése, az iránta való érdeklődés felkeltése, egyben lehetséges megoldást jelenthetnek arra, hogy a szászbogácsihoz hasonlóan gyülekezet nélkül maradt, liturgikus használaton kívüli templomok új, méltó funkciót kapjanak, és ezáltal hosszútávú fennmaradásuk biztosítva legyen.
Kónya Anna
